Százmilliárdok a Dél-alföldi régióknak

Vágólapra másolva!
A következő hét évben 207 milliárd forintot költhet majd fejlesztésekre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT), szemben az előző tíz év 17 milliárdjával - jelentette ki Botka László, szegedi polgármester csütörtökön. Az összeget többek közt a turizmus, az infrastruktúra fejlesztésére szánják.
Vágólapra másolva!

Botka László a Regionális Operatív Program (ROP) partnerségi fóruma után kifejtette, a program hatékony végrehajtásához a régiói településeinek összefogása is szükséges, mert csak így érhető el a Dél-alföldi területek felzárkózása.

Az sajtótájékoztatón Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter közölte, hogy a Dél-Alföld ezen felül további támogatásokhoz is hozzájuthat majd, különböző operatív programok formájában. Hangsúlyozta, hogy a ROP sikeréhez az is szükséges, hogy a közvélemény is megismerje a programot és annak pozitív hatásait.

Az országba a következő hét év során érkező, több mint 8 ezer milliárd forintnyi fejlesztési pénzeket különböző programok keretében használják fel. Ezek első állomása a Dél- alföldi Regionális Operatív Program, mely Csongrád, Békés és Bács- Kiskun megye jövőbeli fejlesztéseit foglalja magában. A 207 milliárdot főképp gazdaságfejlesztésre, a vállalkozások dinamizálására, az egészségügy és az ott élők egészségminőségének javítására, a turizmus, a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a települések, városok és a tanyás területek felzárkóztatására fordítják majd, jelentette ki a miniszter.

Lampert azt is közölte, hogy november 17-ig az országban újjáalakulnak a regionális fejlesztési tanácsok, melyek jóváhagyják az operatív programokat, amelyeket a kormány elfogad, és ezek után november végén Brüsszelbe küld.