Orosháza: határmenti gyöngyszem

Folytatjuk Kelet-Magyarország képzeletbeli felfedezését a zöld jelzés mentén. Szombaton az orosházi futballisták látogatnak az Üllői útra, így sorozatunk eheti részében, az ország dél-keleti végébe kalauzoljuk el olvasóinkat.

A város Békés megye nyugati részén, a Körös és Maros folyók által körülhatárolt Békési háton fekszik. A román határ és több nagyváros - Békéscsaba, Szeged, Gyula - közelsége fontos csomóponttá teszi Orosházát.

A terület már az újkőkor idején is lakott volt, a régészeti leletek tanúsága szerint az első lakók a Körös-kultúra képviselői voltak. A kora vaskorból származó Nagytatársánc nevű földvár maradványai ma is láthatók a város fél-keleti határán. A Maros hordalékkúpján telepedtek meg a népvándorlás népcsoportjai és a honfoglaló magyarok is,s bár később a tatárjárás ugyan elpusztította a települést, de rövid időn belül a területek újra benépesültek.

A város nevével írott formában először egy 1466-os oklevélben találkozhatunk. A középkori Oros falunév, az "úr" köznév kicsinyítőképzős alakja, azaz a település első birtokosa után kapta nevét. A település eredetileg Zaránd megyéhez tartozott, de miután a megye a XV. században megszűnt, Orosháza Békés megyéhez került. Egy 1525-ben keltezett oklevél szerint a város tulajdonosai ekkor a Komlóssyak voltak.

Orosháza a török hódítás során ismét elpusztult, lakói pedig nagyrészt meghaltak, vagy elmenekültek. Az elnéptelenedett vidékre a XVII. Század folyamán a Tolna megyei Zombáról érkeztek telepesek, akik elsősorban földművelésből és állattartásból éltek, az iparos réteg csak mintegy egy évszázad múltán alakult ki. A reformkortól kezdődően fokozatosan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése. Az 1848/49-es szabadságharc csatáiból a város lakói is kivették részüket, a frissen megalakult nemzetőrségbe közel 1000 jelentkezett, de harcoltak orosháziak Vasvári Pál Rákóczi-csapatában is. A forradalom bukása után a városban és környékén sok bujdosó talált menedékre, köztük Kossuth Lajos felesége is.

A megtorlás évei alatt a hatalom fokozatosan visszaszorította az uralkodó evangélikus vallást, amelynek hatását ellensúlyozta az 1850-es évek végén fellendülő mezőgazdaságból származó jövedelem. Ekkor tömegesen épültek a környéken a tanyák, fellendült a gabonatermelés- és kereskedelem.

A város gazdasági és politikai fejlődését a kiegyezés hozta meg. Az ezt követő időszak a parasztság és a kisiparos réteg politikai erősödését hozta magával, képviselőnek választották Táncsics Mihályt, virágzott a Kossuth-kultusz, az egyetlen szomorú esemény a város életében az 1891-es véres május elseje volt. A gazdasági fejlődésen nagyot lendített az 1870-ben megépült Nagyvárad-Fiume vasútvonal, amelynek köszönhetően a város a térség vasúti csomópontja lett. Erősödött a helyi kisipar, a kereskedelem és a mezőgazdasági feldolgozóipar.

A dualizmus korában pezsgő kulturális élet fejlődött ki a településen, sorra alakultak az egyesületek, sportklubok és munkáskörök. Orosházát - amely ekkor 25 ezer lakosával az ország legnagyobb falujaként élt a köztudatban - sem kerülte el a két világégés, a Trianoni békeszerződés után a település a határ mellé került, ami nagyban meghatározta a további fejlődést. A város komolyan megszenvedte a második világháborút és az áldozatok pontos száma még ma sem ismert. 1944 október 6-án a szovjet hadsereg egyetlen nap alatt foglalta el Orosházát. A háború után a település 1946-ban város rangot kapott. A következő években felszámolták a hagyományos kisipart és a tanyagazdaságokat, helyettük termelőszövetkezetek és állami gazdaságok létesültek. A 60-as években a mezőgazdasági termelés mellett megjelent a gépipar, üvegipar és kohászat. Jelentős fejlődés a város életében a helyi termálvíz kihasználása is.