Az Air Berlin felvásárolja a dba-t

Vágólapra másolva!
Az Air Berlin német légiforgalmi társaság százmillió euró feletti vételárral megszerzi konkurensét, a dba légitársaságot - közölte a cég csütörtökön. A Focus című lap 120 millió eurós, készpénzben fizetendő vételárat említ.
Vágólapra másolva!

A két társaság, amely együttesen az idei évben várhatóan 20 millióra emeli az utasforgalmát, önállóan működik tovább, de piaci fellépésüket - már a téli menetrendet illetően is - az Air Berlin hangolja össze.

Az Air Berlin cégvezetője a fúzió kapcsán arról nyilatkozott, hogy a két társaság járatai kiegészítik egymást, nincsen köztük átfedés. Az Air Berlin európai hálózatába fogja illeszteni a dba Németországon belüli járatait, és ezzel az üzleti utazások arányát jelentősen emelni fogja - közölte Joachim Hunold. További előnyt jelent, hogy a műncheni és a düsseldorfi repülőtér használati lehetőségei kibővülnek a dba ottani jogai révén.

Az Air Berlin egyben közzétette második negyedévi eredményeit is. Eszerint az adózás utáni eredménye 30,1 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 4,2 millió eurós veszteségről, forgalma pedig 401 millió eurót ért el a múlt év azonos időszakának 329,8 millió eurós forgalmával szemben.