Menekülnek a turisták Libanonból

Vágólapra másolva!
Két magyar turista kért segítséget a szegedi TUI Utazási Központ Aquamount Travel utazási irodájától, hogy hazautazhassanak Libanonból - közölte Lehota Andrea, a cég értékesítője.
Vágólapra másolva!

A két turistának az iroda intézte a repülőjegyét, az eredeti elképzeléseik szerint a hónap végén utaztak volna vissza Magyarországra. A bejrúti események miatt kértek csütörtökön segítséget az irodától.

Lehota Andrea elmondta: sikerült helyet foglalni ügyfeleiknek egy hétvégi Damaszkuszból Bécsbe tartó gépre. Az ügyfeleik jelezték, hogy a közvetlenül Damaszkusz felé vezető utat már nem lehet használni, ezért valamilyen kerülő úton juthatnak csak oda.

Sok magyar utazási iroda foglalkozik libanoni utak szervezésével, de ezeket az utakat általában tavasszal és ősszel indítják. A többi iroda megerősítette, hogy jelenleg nincs turista csoportjuk Libanonban.

Csütörtökön megindult Szíria felé a Libanonban rekedt turisták áradata, hogy haza tudjanak utazni. Megtelt Szíria összes szállodája és panziója.

A Malév kisegítő járatokat indíthat Damaszkuszból

A turisták Libanonból való tömeges távozásának oka az izraeli légierő által csütörtökön bombázott bejrúti nemzetközi repülőtér bezárása. A Malév is Damaszkuszba irányította bejrúti járatait, illetve onnan szállítja el az utasokat. A nemzeti légitársaság később közölte, hogy határozatlan időre törölte a libanoni fővárosba közlekedő járatait és a helyzetre való tekintettel Damaszkuszból sem szerveznek földi transzfert Bejrútba.

A Malév azt is közölte, hogy ha a rendelkezésre álló helyeknél többen akarnak Damaszkusz és Budapest között utazni, a légitársaság kisegítő járatokat állít üzembe.

A bejrúti gépre a következő egy hétre, július 22-ig bezárólag induló MA 240/241 járatra érvényes jeggyel rendelkező utasok foglalását a bizonytalan helyzet miatt a légitársaság egy későbbi időpontra díjmentesen átkönyveli - állt a délelőtti tájékoztatásban.

Nem javasolt a kiutazás

A magyar Külügyminisztérium nem javasolja magyar állampolgárok utazását Libanonba, Izraelnek a libanoni határ térségében lévő északi részére, valamint a megszállt palesztin területekre - tájékoztatta Polgár Viktor, a minisztérium szóvivője.

Az eddigi harci cselekmények elsősorban a Dél-Libanon területén lévőkre jelentenek veszélyt, de nem zárható ki, hogy e cselekmények az ország más részeire is kiterjednek - olvasható a közleményben. A Külügyminisztérium nem tanácsolja az utazást a libanoni határ mentén fekvő Hula-völgybe, a Naharya-Cfad-Jordán-folyó vonalától északra fekvő részekre, mivel azokat katonai felvonulási területként használják.

Az ország egyéb részei egyelőre csak a korábbi biztonsági kockázatot hordozzák. A közlés szerint ugyancsak veszélyes tartózkodni a Palesztin Hatóság által felügyelt területeken, elsősorban Gázában.