Kirakta párját autójából a magyar turista

Vágólapra másolva!
Az olasz sajtóban is megjelent egy magyar pár balul végződött családi autós kirándulásának története, amelynek nyomán, pénteken konzulátusi segítséggel autóbuszon tért haza Budapestre egy párja által menet közben magára hagyott hölgy.
Vágólapra másolva!

Az egyik dél-magyarországi városból indult, harminc év körüli pár Ferrara városánál csütörtökön reggel annyira összeveszett, hogy a férfi az egyik ottani benzinállomásnál egyszerűen kirakta társának bőröndjeit és elrobogott az autóval, amíg a nő a toaletten tartózkodott - jelentette egy helyi lap alapján pénteken az ANSA olasz hírügynökség.

Amikor a hölgy megértette, mi történt, először elájult: a mentők egy közeli kórházba szállították, ahol orvosi segítséget kapott. Ezután az olasz autósztráda-rendőrség vette pártfogásába, elvitte egy hotelbe és kapcsolatba lépett a magyar diplomáciai képviselettel, amely végül a perugiai magyar tiszteletbeli konzul segítségével szerzett számára Budapestre szóló buszjegyet.

A budapesti külügyminisztérium konzuli osztályának illetékese a távirati iroda kérdésére annyit mondott: magyar részről a szokásos konzuli segítségnyújtásról van szó, s az ilyen esetekről általában nem adnak külön tájékoztatást.