Togó történelme

 

A területet később Dánia szerette volna birtokba venni, de végül 1884-ben Németország megállapodott a helyi királlyal, hogy Togóföld, ahogy akkoriban hívták német gyarmat lesz. A német fennhatóság idején újfajta növénytermesztési módszereket honosítottak meg és ebben az időben Afrika legfejlettebb ipara is Togóban volt. Ennek ellenére a togóiak nem különösebben kedvelték a németeket és az első világháború kitörésekor az első adandó alkalommal tárt karokkal fogadták a brit seregeket. Az angol és francia csapatoktól körülvéve a németek végül megadták magukat. Talán kevesen tudják, de ez volt a szövetségesek első győzelme a világháborúban.

A Népszövetség a háború után kettéosztotta az országot a megszálló francia és angol csapatok között. A háború utáni időszakban az őshonos törzsek egyike, a Mina megerősítette politikai és gazdasági hatalmát, ami megint csak elsősorban a tengerhez közeli lehelyezkedés és az ebből következő jó európai kapcsolatok miatt volt lehetséges. Eközben a szárazföld belsejében a kettészakított Ewé törzs politikai csoportjai az újraegyesítést tűzték ki célul. A törekvés nem valósult meg, mert a brit fennhatóság alatt lévő területeken élők arról döntöttek, hogy a szomszédos Ghánához csatlakoznak, 1960-ban pedig a francia területek függetlenségének kikiáltásával az addig ország területének felén létrejött a mai Togó.

Az ezt követő időszak meglehetősen kaotikus az ország történelmében. Az afrikai államok közül itt hajtottak végre először sikeres katonai puccsot. Az 1967-ben hatalomra jutó elnök egypártrendszert vezetett be, államosította a nagy jövedelmet hozó foszfátbányákat és kötelezte a lakosságot, hogy afrikai nevet vegyenek fel. Ő maga is nevet változtatott, Etienne Eyadémáról Gnassingbé Eyadémára. A 38 évig uralkodó elnök tavaly hunyt el.

Az ország önállósodási kísérletei erőtlenek volta, Togó továbbra is erősen függött a nyugattól. Egészen a 80-as évekig látványosan fejlődött az ország gazdasága, ami elsősorban a hatalmas foszfátkészletnek volt köszönhető. Eyadéma a befektetők és a turisták paradicsomává akarta varázsolni az országot, de a 80-as évekbeli gazdasági hanyatlás megakadályozta ebben. A kormány ellene ezt követően több puccsot is megkíséreltek, ezek elhárításában még az elnök is részt vett tevőlegesen.

A folytatódó nemzetközi nyomás, illetve belföldi politikai és fegyveres ellenállás hatására az elnök visszavonult és már csak névleg gyakorolta hatalmát, amelyet belügyminisztere vett át. A hadsereg azonban a korábbi elnököt támogatta, a csatározások és terrorcselekmények és politikai gyilkosságok pedig folytatódtak. A polgárháború hatására százezrek menekültek az szomszédos országokba. 1993-ban Eyadéma nyerte az elnökválasztást, több mint 96 százalékos támogatottsággal, a következő években pedig az ellenzéki erők teljesen elvesztették befolyásukat. Az elnök hatalma minden korábbinál szilárdabb volt. 1998-ban, majd 2003-ban ismét ő nyert. Ez utóbbi alkalommal ráadásul különösebb szabálytalanságokat sem találtak a megfigyelők, a választások titkosan és tisztán zajlottak le.