Az Adria ismeretlen szegletei

Vágólapra másolva!
A horvátországi nyaralóhelyeket bemutató sorozatunkban ezen a héten két kevésbé ismert, de kiváló kikapcsolódási lehetőségeket kínáló területet, Losinj-szigetét és a halászat fővárosának számító Tribunjt mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

A Kvarner-öbölbe mélyen benyúló szigetvilág, teljesen szélvédett területeihez olyan nagyobb földdarabok tartoznak, mint Cres, Losinj, Krk, Rab, és persze számos kisebb sziget. A Kvarner-öbölben - hasonlóan a közép és dél dalmát területekhez - olyan különleges a levegő összetétele, hogy a térség már a XIX. században elhíresült egyedülálló gyógyklímájáról. Az öbölben központi szerepe talán Losinj szigetének és az itt csapatokba verődő palackorrú delfineknek van.

A magyar turisták által kedvelt üdülőhelyek egész sora található Losinjhoz közel, ezért akkor is érdemes kirándulást szervezni erre a szigetre, ha Opatijában, Kraljevicán, Novi Vinodolskiban, Cres, Krk, Rab környékén vagy Rijekában nyaralunk. Losinj-sziget az Opatija alatti Brestovából a Porozinába tartó komppal közelíthető meg, de Cres szigetéről már híd vezet ide.

A legtöbb turista úgy gondol vissza Losinj szigetére, illetve az ott töltött napokra, hogy egyszerűen megfeledkeztek az idő múlásáról. Egybehangzóan állítják, hogy a kora reggeli párába burkolózó táj szikrázó napsütésbe forduló látványa, finoman szólva is megejtő. Ezért a szemfüles turisták elmerészkednek a Losinj környéki aprócska szigetekre, ahová már szervezett utak nem indulnak, apartmanok nincsenek, és magánházaknál keresnek szállást, mert állítólag itt még szebbek a hajnalok.

Mali Losinj a sziget legnagyobb városa,- mely a halászata révén vált jelentőssé- az Adria legnagyobb sporthorgászati terepének számító Auguszta-öbölben fekszik. A környék vizeinek legnagyobb kuriózumai a gyakorta felbukkanó delfincsapatok, amelyek nemcsak a búvárok és snorkelesek számára láthatóak. A sziget strandjai egyébként túlnyomórészt sziklásak, de a turisztikai létesítményeknél, búvárstégeknél, merülőhelyeknél köves és betonozott partszakaszok is találhatók.

A körülbelül 150 egyedből álló palackorrú delfinkolónia, nemcsak egyszerű turistalátványosság, hanem élő bizonyítéka az Észak-Adriai vizek páratlan tisztaságának. Mali Losinjban minden év augusztus 5-én rendezik meg a Delfin-napot, ahol ismeretterjesztő filmeket vetítenek, és a természetvédelmi szakemberek a faj megóvására buzdítják a kirándulókat.

A palackorrú delfinek védelme és életmódjuk tanulmányozása céljából a Thetys Kutatóintézet tudományos munkatársai 1987-ben többéves kutatási programot hívtak életre a Cres-Losinj-vidéki delfinrajok biológiai-ökológiai élettere, illetve társas viselkedésük megértése végett. Az "Adriai delfin-project" működésének köszönhetően a Losinj körüli delfinkolóniák az egész mediterrán térség legtöbbet kutatott delfincsoportjai.

Ha szívesen úsznánk együtt a delfinekkel, érdemes tudni, hogy hirtelen mozdulatokat kerülni kell és igyekezzünk párhuzamosan mozogni a delfinek haladási irányával. Amennyiben nemcsak úszkálni, de támogatni is szeretnénk a kutatók munkáját, akkor párszáz kunáért örökbe is fogadhatunk egy-egy delfinpárt.

Újabban Mali Losinjba érkeznek a szabadidős műfaj és az aktív pihenés elkötelezettjei is, mert a térség remek, hegyikerékpáros-terepeket kínál. A sziget körülbelül 30 km-es középnehéz kategóriás útvonala, nagyjából két és fél óra alatt tehető meg. A kiindulópont a Mali Losinj ríván - azaz a város tengerparti sétányánál található. Innen a környék csodálatos öbleinek partján, mint amilyen a Zlatna, a Srebrna, a Cikat, és a Suncana áthaladva hamarosan emelkedésnek indul a 220 méteres magasságba felívelő makadámút, melynek tetőpontjáról páratlan kilátás nyílik a közeli Ilovik-szigetre. A túra innen folyamatos ereszkedéssel folytatódik, és újra Mali Losnij partján ér véget.

Jó tudni, hogy ha Isztria és Kvarner vidékén nyaralunk, lehet, hogy nemcsak a pecabotot érdemes bepakolni, hanem megéri felerősíteni a csomagtartóra a bicikliket is, mert a fentihez hasonló kerékpárutakat találhatunk az Ucska Tájvédelmi Körzetben, opatijai partvidék városkáiban, a crikvenicai partvidéken, Gorski kotarban, és a Krk-szigeti rétek vonalán.

A horgászat azonban engedélyköteles. Az engedély megvásárolható a kérelmező személyi igazolványának felmutatásával, az egész partszakaszon az utazási irodákban, idegenforgalmi hivatalokban, búvárközpontokban és klubokban. A hatóságok szigorúak, ha valaki a Nemzeti Parkok (Kornati, Brijunl, Krka, Mijet) akvatóriumán pecázgat. A jegyet váltó az engedéllyel együtt megkapja az ellenőrzés alatt álló és tiltott területek listáját, a kifogható engedélyezett mennyiséget, és az engedélyezett felszerelések listáját is. Az engedélyek ára attól függ, hogy napi, heti vagy havi engedélyről van szó.

A sziget mediterrán vegetációját főként örökzöldek jelentik. Ezeket a tűlevelűeket 1886-ban kezdtek telepíteni, és már az első öt évben 500.000 csemetét ültettek ki. A fenyvesek által párologtatott illóolajok, és a tenger sós levegője miatt rengeteg asztmás beteg látogatja a szigetet egész éven át.

Losinjon számos ritka énekes- illetve ragadozómadár-faj őshonosnak számít. Mi több, sokuk az egész országban csak itt lelhető fel. Ennek az egyedülálló élővilágnak köszönhetően a szigetet jelentő földdarabka, ma már egyetlen tájvédelmi körzet.

A kirándulók számára a természeti látványosságok közül legszebbek a Cikat és a Suncana öblök, valamint a Losinjtól nem messze húzódó Koludarac és Murtar szigetek. Kicsit távolabb esik, de a Losinji szigetcsoporthoz tartozik Susak is, melynek különlegessége, hogy az Adria egyetlen homokos talajú szigete.