Háromezer kínai turista veszett el

Vágólapra másolva!
Több mint háromezer kínai belföldi turista veszett el egy hét alatt Pekingben a hatalmas Tienanmen téren a május eleji ünnepek idején - jelentették helyi lapok.
Vágólapra másolva!

A Tiltott Várostól délre lévő óriási téren többféle dialektust ismerő rendőrökből összeválogatott egységek keresték az összesen 3568 - közülük csak május 1-én 1661 - elveszett személyt, s hozták őket össze hozzátartozóikkal. A keresettek 70 százaléka egyébként felnőtt volt - írta a Beijing News című kínai lap.

Mint egy Vang nevű rendőr a lapnak elmondta, sokan azért keveredtek el, mert egyszerűen nincs utazási tapasztalatuk, mások főleg idősebbek és gyerekek - elfelejtették hozzátartozóik telefonszámát.

A május elsejéből, a kínai holdújévből és a nemzeti ünnepből álló ünnepnap-sorozat alkalmából, amelyet 1999 óta tartanak Májusi Arany Hét néven, általában több millió vidéki ember látogat Pekingbe.

Az első összegzések szerint a belföldi turizmus nagy hete alatt 40 milliárd jüant (1296 milliárd forintot) költöttek az utazók, ezt értékelte is a sajtó, a sok baleset és a műemlékek sorsa miatt viszont aggódott.