Utazások a nyugdíj után

Vágólapra másolva!
Magyarországon ma még ritkaságszámba megy, nyugaton azonban már külön cégek specializálódtak a nyugdíjas korú utazókra. Bár itthon is találhatunk az utazási irodák kínálatában nyugdíjasoknak szóló programokat, az ajánlatok szám egyelőre alacsony. A nyugdíjasok számának növekedésével egyre több idős turistára számítanak a szakemberek, az ő kiszolgálásuk jelentős fejlesztéseket igényel.
Vágólapra másolva!

A hazai utazási irodák - érthető módon - nem elsősorban a nyugdíjasokat célozzák meg ajánlataikkal, igaz ugyanakkor, hogy a legtöbb ajánlatban - például a szállásfoglalások esetében - feltüntetik a nyugdíjas korú jelentkezőknek járó kedvezményeket. Ez a korosztály egyelőre nem tűnik kiemeltnek az utazásszervezők szemében, pedig egyre több nyugdíjas korú ember vállalkozik nagyobb utazásokra is, számuk ugyanakkor jelentősen elmarad a nyugati országban regisztrálttól.

Ennek elsődleges oka nyilvánvalóan a hazai és a nyugat-európai nyugdíjak közötti óriási különbség, másrészt az ebből fakadó utazási hajlandóság. Nyugaton és a tengerentúlon is bevett szokás, hogy az év nagy részében utazgatnak a nyugdíjasok, akár úgy, hogy több alkalommal egy-két hétre kelnek útra, akár úgy, hogy több hónapra melegebb éghajlatú vidékekre költöznek. Gondoljunk például a floridai nyugdíjas üdülőfalvakra, amelyek a téli hónapokban megtelnek vendégekkel. A nyugdíjasok utaztatása igen jövedelmező üzletnek számít Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. Ma már külön erre a célra létesült utazási irodák működnek, amelyek nem csak hagyományos városnéző túrákat, körutazásokat kínálnak ügyfeleinek, hanem egészen speciális programokat, például hegyi túrákat, vagy biciklis kirándulásokat is. Az interneten is találhatunk nyugdíjasok utaztatásával foglalkozó oldalakat, ahol nem csak a kívántr úticélról és a túrák programjáról tudhatnak meg mindent az érdeklődők, de tanácsokat, tippeket is kaphatnak, az utazás előtti felkészüléshez, a szükséges felszerelések, a poggyász összeállításához.

A nyugdíjasoknak szóló programok elsősorban abban különböznek a "hagyományos" utazási csomagoktól, hogy a részvételi díjba a túrához kapcsolódó minden költséget beleszámolnak, így nem kell különböző plusz költségeket állniuk az utasoknak. Sajnos Magyarországon is gyakorlat, hogy egy utazás részvételi díját látványosan alacsonyan határozza meg az utazási iroda, majd ezen felül kötelezően fizetendő díjakat számol fel, amelyekkel együtt már jóval drágább az út mint a hirdetésekben, prospektusokban feltüntetett ár. A nyugdíjas programok szinte mindegyikében teljes ellátás, az utazás teljes időtartamára szóló utaskísérői jelenlét jár a résztvevőknek, sőt a kalandprogramok esetében még orvosi felügyeletet is biztosítanak.

Ez nem jelenti azt, hogy a nyugdíjasoknak szóló utazási ajánlatok sokkal drágábbak lennének a többi csomagárnál, sőt. A nyugdíjasok utaztatásával foglalkozó cégek legtöbbször különböző kedvezményekkel próbálják utazásra buzdítani az idősebb korosztály képviselőit. Vannak hajóstársaságok, amelyek például a nyugdíjasoknak szóló ajánlataikban ingyen repülőjegyet biztosítanak az utasoknak a hajó kiindulási pontjára és a végállomástól vissza, de külön szezonális kedvezményekkel is találkoztunk.

Azoknak a nyugdíjasoknak, akik pedig az utazási irodákat kihagyva, önállóan szeretnének utazgatni, érdemes tájékozódni a szállodákban, légitársaságoknál, múzeumokban számukra biztosított kedvezmények mértékéről, ugyanis ezek ismeretében jelentős összegek takaríthatók meg. Néhány európai és amerikai nagy légitársaság például 10 százalékos nyugdíjas kedvezményt ad a meghirdetett áraiból, de akad olyan is, amely minden egyes járatára speciális nyugdíjas árakat alkalmaz. A kedvezmény mértéke a megtett út nagyságától függ. Érdemes tehát utazás előtt több légitársaságnál is rákérdezni az igénybe vehető kedvezményekre, néhány ezer forint megspórolható így.

A nagy szállodaláncok közül is számos olyan akad, amely jelentős, akár 50 százalékos kedvezményeket biztosít nyugdíjas korú vendégei részére. A kedvezmények mértéke elsősorban a kortól függ, de van olyan szállodalánc, ahol igazolni kell a nyugdíjas státuszt is. Néhány szálloda kifejezetten nyugdíjasok számára kialakított szobákkal is rendelkezik. Természetesen nemcsak a repülőjegyeket, de a busz- és vonatjegyeket is kedvezményesen vehetik igénybe a nyugdíjas korú utazók külföldön. A legtöbb országban a kedvezmények mértéke 10-20 százalék körüli, de van olyan társaság, ahol az 55 éve feletti utasok féláron utazhatnak.