Utazni idén is muszáj

Vágólapra másolva!
Csütörtökön nyitotta meg kapuit a legrangosabb hazai turisztikai szakvásár és kiállítás, az Utazás 2006 a Hungexpo vásárterületén. Az első nap a szakmai látogatóké, de pénteken 10 órától a nagyközönség veheti birtokba a standokat. A kiállítás két díszvendége Horvátország és a Budapest-Közép-Dunavidék régió lesz.
Vágólapra másolva!

Péntektől vasárnapig látogatható a nagyközönség számára a budapesti Hungexpo vásárterületen az Utazás 2006 kiállítás, ahol a látogatók évről évre találkozhatnak a legaktuálisabb utazási ajánlatokkal, szálláskínálattal és megismerkedhetnek a kiállító országok kultúrájával, gasztronómiájával is. A kiállítással párhuzamosan rendezik meg az Utazás Gasztrorandevú nevű gasztronómiai bemutatót és a Karát, ékszerszépségversenyt is, valamint a Lovas turizmus - Lovas kultúra szakkiállítást és vásárt.

A csütörtöki szakmai napot Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter nyitotta meg, majd a megnyitót követően átadták a legszínvonalasabb szállodáknak és éttermeknek járó Turizmus Minőségi Díjakat.

Az idei Utazás kiállításon minden korábbinál több ország jelenik meg kínálatával. Magyarországgal együtt összesen negyvenkilenc állam és ezek különböző régiói, városai kínálnak programokat és szálláshelyeket az érdeklődőknek. Az idei kiállítás különlegessége, hogy először találkozhat a nagyközönség olyan egzotikus országokkal, mint Angola, Gabon, Namíbia, Madagaszkár, Uganda és Zimbabwe. Az ázsiai országok közül első ízben állít ki az Utazás kiállításon Taiwan, az Ománi Szultánság és újnak számít a felkelő nap országa, Japán is. Szintén első alkalommal mutatkozik be Budapesten Nagy-Britannia.

A külföldi kiállítók közül idén ismét találkozhatunk a már állandó vendégnek számító Olaszországgal, Törökországgal, vagy a hatalmas standon, összes régióját bemutató Ausztriával is. A szomszédos országok is kiemelt fontosságúnak ítélik a budapesti turisztikai szakvásárt, így Szlovákia és Románia is színes kínálattal érkezett, de ismét megjelentek a határon túli magyarlakta területekről érkező utazási irodák, szállásadók és egyéb turisztikai szolgáltatást kínáló cégek is.

A hagyományos utazási irodákon kívül kalandtúrákra, búvár és raftingtúrákra is befizethetnek a vásár látogatói, de tengeri vitorlást is lehet bérelni, sőt még minden engedély nélkül vezethető folyami hajókat is kölcsönözhetünk, amelyekkel aztán Európa híres vízi útjait járhatjuk be.

A hagyományoknak megfelelően a külföldi kiutaztató cégek a vásárterület legnagyobb csarnokában, az A pavilonban kaptak helyet, míg a belföldi programokat szervezők, a hazai szállodák és beutaztatók, valamint a lovasprogramok egy része a B és D pavilonokban kaptak helyet. A kiállítások mellett számtalan egyéb program is várja a nagyérdeműt, lesz például lovasbemutató, íjászat, mixer- és szakácsverseny és főzőpárbaj is. A kiállításra a napi belépőjegy 1200 forintba, a családi jegy 2500 forintba kerül. Újdonság, hogy idén először a belépőjegyek megvásárláshoz az üdülési csekkek is felhasználhatók. Minden megváltott belépőjegy nyereménysorsoláson vesz részt, amelyen a kiállítók jóvoltából értékes utazások nyerhetők. A MÁV ZRt. És a GySEV ZRt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a kiállításra látogató érdeklődőknek március 17. és 19. között, amelyet a kiállításon a MÁV standján lehet érvényesíttetni.