Indiai útélmények blogkönyve

Vágólapra másolva!
Az internetes blog műfajilag nem ismeretlen fogalom, az internet térhódítása ugyanis magával hozta a virtuális naplóírást. Arra azonban nemigen akadt példa, hogy az anonimitásból előbújva valaki sajtó alá rendezze gondolatainak összességét. Hamaranna így nevesedett: Vincze Zita összeállította egyhónapos indiai útjának élménytörténetét.
Vágólapra másolva!

Ki hinné, hogy egy szerelmi csalódás alapjaiban változtatja meg egy ember életét, ráadásul nemcsak a magánszféra tekintetében. Vincze Zita egy kapcsolat utózöngéjeként, búcsúajándékaként kapott egyhónapos indiai utat párjától, ennek élményeit eleinte blog formájában osztotta meg az olvasókkal, ám Hamaranna néven futó internetes naplója annyira népszerűvé vált, hogy kénytelen volt újabb és újabb részekkel kibővíteni.

"Sokan kértek, folytassam. Pénzt ajánlottak, hogy utazzak vissza Indiába inkább, csak legyenek még sztorik, de akadt, aki a fenékbe billentést javasolta, ha nem írom tovább" - mondta könyvének bemutatóján a szerző.

A blogból ugyanis papírblog lett, az élmények összessége hathatós szerkesztői munka által könyvvé állt össze, az "India Gyógyszálló" így a világháló után a könyvesboltokban is elindulhat hódító útjára.

A megvalósítás azért különleges, mert nyomtatásban láthatjuk viszont az elektronikus felületet, meghagyva annak műfaji sajátosságait és a hangulatfestő képeket is, ám a végeredmény mégis egy színes, izgalmas, igazi könyv lett. Egy úti beszámoló, amelyben egy szerelmi csalódásból a távol-keleti varázslat által befolyásolt új, személyes élmény látott napvilágot.

Az India Gyógyszálló egy négyhetes, indiai utazás személyes beszámolóját rejti, amelyet női tematikába ágyazottan, a szerző saját fotóival (összesen 99 képpel) kiegészítve, 3290 forintért kap meg az olvasó.