Jövőre benzint is vehetünk üdülési csekkel

Vágólapra másolva!
Jövő év elejétől tovább bővül az üdülési csekkek elfogadóhelyeinek száma. Januártól korlátozott mennyiségben üzemanyag is vásárolható, sőt egyes éttermekben is fizethetünk majd üdülési csekkel.
Vágólapra másolva!

Míg az üdülési csekkek forgalma 2003-ban 5,7 milliárd, tavaly 7,5 milliárd forint volt, idén a január és november között kibocsátott csekkek értéke meghaladta a 11 milliárd forintot, míg a beváltott csekkek forgalma elérte a 8 milliárdot.

Mindez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy az elmúlt években alaposan bővítették az elfogadók körét. A csekk segítségével nemcsak szállások és belföldi utazási szolgáltatások vehetők igénybe, de fizethetünk vele vasút-, távolsági autóbusz-, illetve belföldi hajójegyekért, bizonyos kulturális fesztiválok belépőiért, balatoni horgászjegyekért.

Augusztus óta pedig OEP-támogatást élvező gyógyfürdő szolgáltatásokat, illetve belépőket vehetünk vele a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. 2006. január 1-jétől az üdülési csekk felhasználhatósága tovább bővül - nyilatkozta a Turizmus Panoráma Bulletinnek Karácsony Mihály, a MNÜA elnöke.

A jövő évtől tehát 62.500 forintig adómentesen juttatható csekkekkel - korlátozott mértékben - üzemanyagot is vásárolhatunk a Mol töltőállomásain, illetve étkezésért is fizethetünk az alapítvánnyal szerződésben álló, saját konyhával rendelkező szolgáltatóknál, szállás igénybevétele nélkül is. Ez elsősorban a vidéki, városi szállodák ebédforgalmára lehet jótékony hatással.