Vágólapra másolva!
Véget ért az [origo] utazási rovata, a Go Utazási Magazin nyereményjátéka, amelyen a a helyes megfejtést beküldő szerencsés nyertesek egy-egy szép útikönyvvel lettek gazdagabbak.
Vágólapra másolva!

A játékban feltett kérdésre: "Melyik európai nagyvárosban található Giordano Bruno köztéri szobra?" a helyes válasz a 4-es volt, azaz Rómában.

Az Örök Városban a Campo de' Fiori tér közepén áll Giordano Bruno, az egykori dominikánus szerzetes, tudós és filozófus szobra, akit eretnek nézetei miatt máglyahalálra ítéltek, és itt ezen a helyen, a Campo de 'Fiorin végeztek ki 1600-ban. Újszerű és vakmerő nézetei miatt - miszerint a keresztény egyház léte teljes egészében irracionális, illetve, hogy Arisztotelész nézetei hamisak, és az univerzumban nincs egyértelműen fönt és lent, az égitestek és velük együtt a természet örökös körforgásban és megújulásban vannak, ennélfogva az univerzum végtelen, és Isten csupán a természetben van jelen - a pápa fogságába került, és noha több alkalommal is felszólították tanai visszavonására, ezt minden alkalommal visszautasította. A tér közepén álló szoboralak arcát csupán egész közelről lehet látni, messzebbről az alakra boruló csuha árnyékot vet a tudós arcára, amitől még misztikusabb, már-már félelmetes az alkotás.

A kérdésre közel 100 olvasónk küldött be helyes választ, közülük sorsoltuk ki a szerencsés nyerteseket:

Schüszler Attila

Gulyás Anita

Kondás Ágnes

Papp Andrea

Varjas László

Gratulálunk nekik. A nyereményeket személyes egyeztetés után az [origo] szerkesztőségben vehetik át.