Vágólapra másolva!
Antonioni és Wenders közös filmje egy kicsit borongósnak és nagyon lassúnak mutatja a lagúnák városát. John Malkovich, Sophie Marceau és Velence, kell ennél több? Bár a film tökéletes, Velence nem ilyen ám. Velence tele van élettel, külföldivel és vízzel.
Vágólapra másolva!

Ha jól odalépünk, 8-10 óra alatt elérhetünk Velencébe autóval, vagy busszal. A vonat sem sokkal hosszabb és ráadásul minden este indul, és reggelre már ott lehetünk. Repülővel pedig csak a reggelit kell elfogyasztanunk, és ha elég komótosan étkezünk, az utolsó falatot már talján földön nyelhetjük le. Az a baj, hogy ha egyszer eljutunk ebbe a csodás városba, akkor rá kell jönnünk, hogy kevés az ott töltött idő. Mehetünk négyszer, hatszor, tízszer, akkor is újra és újra rácsodálkozunk az Adria eme gyöngyszemére.

Szinte minden ház, minden épület műemlék és a világ örökség része. Az építészeti remekművek, a mérnöki munka csodái, ahogy a tenger és a lagúnák sokasága sem tudta évszázadok alatt elmosni a várost. A város "bejárata" valójában a tenger felől van, hiszen a hajózás olaszhonban is nagy nemzeti társasjáték volt a múlt századokban. Lenyűgöző, amint megpillantjuk a vörösfenyő oszlopokra épült házakat. Állítólag a város mostanában süllyedni kezdett, megmentésére az egész világ összefogott, de addig is a fa cölöpök azért még kitartanak egy darabig.

Történelem

Velence 1000 évig volt a Kelet kapuja és a távoli mesevilág hangulata még ma is érződik a város falain. Az ősi falakból áradó hangulat, a színek és a foltok játéka, a valószerűtlen környezet hatása alatt a szűk sikátorok és a zöldeskék víz. Kanyargó csatornák dísztelen házai is romantikus jelleget öltenek. A valós élet színtere volt ez a város már másfél évezreddel ezelőtt is. Petrarca szavaival élve "Nincsen párja a világon". A középkor egyik nagyhatalma, gyarmatbirtokok központja, melynek majd 40 millió lakosa egykor Franciaországgal és Angliával csaknem azonos erőt képviselt.

A természet erői hozták létre a várost, a lagúnák és szigeteik a jégkorszak hatalmas folyam-áradatok és a tenger drámai küzdelmeinek szülöttei. Az itt halászattal letelepedők és só-lepárlással foglalkoztak. Velence tengeri hatalommá nőtt és kereskedelmi kapcsolatai révén a császárság egész területén teret nyert. Ide hozták haza Szent Márk evangélista hamvait is 810-ben Egyiptomból. Szt. Márk és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává lett, az állam Szt. Márk köztársaságnak is nevezte magát. A 10. Században a velencei köztársaság már számottevő kereskedelmi és hatalmi erőt képviselt.

Gondola, vaporetto, gyalogséta

A gondoláról mindenkinek az "O sole mio" jut az eszébe, amint párjával összebújva halad a lagúnán egy híd alatt és a csíkos pólós talján dalra fakad. Tény, hogy ebben a városban ez egy korszerű, célszerű, mégis romantikus közlekedési eszköz. Nagyjából a taxinak felel meg, csak nincsen óra és oda is visznek, ahová kéri az ember. A tömegközlekedés elég sajátságos, miután érthető okokból nincs villamos a busz is vízibusz. Ez a vaporetto. Menetrend szerint jár és viszonylag megfizethető a jegy ára (3,5 euro), bár jókora tömegeket szállít, mindig van rajta hely és azért Velencét a tenger felől látni nem mindennapi élmény.

A legjobb mégis ha, gyalogosan közlekedünk. Vegyünk kényelmes lábbelit és csatangoljuk be a várost. Számoljuk meg, hány hídon megyünk át egy nap. Azonban a turizmus által érintetlen területre tévedünk (főleg a külváros), akkor megcsodálhatjuk a filmekből jól ismert házak között kifeszített szárító köteleket és az olyan szűk sikátorokat ahova ebéd után semmi esetre se merészkedjünk.