A svájciakat már nem tanácsolják el Egyiptomtól

Vágólapra másolva!
Svájc már nem tanácsolja el állampolgárait attól, hogy az egyiptomi Sinai-félszigetre utazzanak, amelyet a hét végén pokolgépes merényletek sújtottak - adta hírül kedden Bernben a svájci külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi hatóságok számos intézkedést hoztak azért, hogy a lehető legjobban szavatolják a külföldi látogatók biztonságát - olvasható a minisztérium internetes honlapján. - Így a múzeumok, az idegenforgalmi látnivalók és a szállodák megerősített biztonsági ellenőrzés mellett közelíthetők meg.

A minisztérium mindamellett figyelmeztetett, hogy újabb terrormerényletek nem zárhatók ki. Bern szombaton arra intette állampolgárait, hogy ne utazzanak a Sinai-félszigetre.

A hét végén számos svájci lemondta sarm-es-sejki útját. A Kuoni utazási iroda közlése szerint az egyiptomi fürdőhelyekre indított hétfői repülőjáratuk 164 foglalásából 118-at visszamondtak. A már Sarm-es-Sejkben lévő mintegy ezer svájci állampolgár egyharmada megszakította nyaralását a merényletek után, és a hét végén egy különgéppel hazatért.