Turisztikai kiadványok Sopronról

Vágólapra másolva!
A soproni városmarketingre ez évre előirányzott 25 millió forintból 10 millió forintot meghaladó összeget költöttek a város értékeit felvonultató kiadványcsalád megjelentetésére - mondta  Almássy László, a Pro Kultúra Kht. idegenforgalmi igazgatója.
Vágólapra másolva!

A szakember elmondta: a most megjelent prospektus és magazincsalád tagjait bemutatják a legjelentősebb belföldi turisztikai vásárokon, emellett a 10 és 30 ezer közötti példányszámban kiadott prospektusok az ország 170 Tourinform irodájának polcaira is kikerülnek.

Német, angol és magyar nyelven olvashatják az érdeklődők a Turisztikai kalauzt, amely mindazokat az információkat - például szálláslehetőségeket, menüs étkeztetési helyeket, borozókat, gyógynövényboltokat, az autómentők elérhetőségét - tartalmazzák, amelyekre az alpokaljai városba érkező turistának szüksége lehet.

A Sopron üdülési csekkel elnevezésű füzet azokat a szálláshelyeket, vendégházakat, panziókat, szállodákat ismerteti, ahol az üdülési csekket elfogadják.

Az idegenforgalmi igazgató tájékoztatása szerint az elmúlt évek statisztikai adatai alapján egyre több vendég választja az üdülésnek ezt a formáját, ezzel összefüggésben növekszik az általuk eltöltött vendégéjszakák száma.

A kiadványcsalád érdekes darabja a Zöld Sopron prospektus, amely összefoglalja a sportolási lehetőségeket. Sorra veszi a Fertő-tó kínálta adottságokat, a lovas és a kerékpáros turizmus kínálatát, de nem feledkezik meg a bakancsos turistákról sem. A térség zöld arcát bemutató kiadvány külön-külön jelent meg magyarul, angolul és németül.

"Jó hozzánk eljönni" mottóval egy turisztikai és kulturális magazin is készült, amely Sopron és térsége valamennyi számba vehető programját felvonultatja Fertődtől Sopronon keresztül egészen a burgenlandi Kismartonig (Eisenstadt). A soproni turistacsalogató újságot az ország megyei lapjaiba befűzve terjesztik majd.

Almássy László közölte: az idén tovább szeretnék növelni Sopronban a vendégéjszakák számát, amely tavaly 2,7 százalékkal, közel 11 ezerrel emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.