Mégis leszállt a Hayabusa

Vágólapra másolva!
A Japán Űrkutatási Hivatal jelentése alapján november 19-én, az első értesülésekkel ellentétben mégis leszállt a Hayabusa-szonda az Itokawa-kisbolygóra. A landolás automatikus üzemmódban történt, a földi irányítók tudta nélkül.
Vágólapra másolva!

A Hayabusa-szondával az Itokawa-kisbolygóra november 19-én tervezett leszállás közben, kb. 17 méterrel a felszín felett szakadt meg a kapcsolat. A földi irányítóknál ezután három órával jelentkezett be az űreszköz, a kiesett időszakban automatikusan, belső programja szerint üzemelt.

A földi irányítás az elsőként visszaküldött adatok alapján csak azt konstatálta, hogy a Hayabusa megközelítette az aszteroidát, és ledobta a célmegjelölő gömbjét. Ekkor még nem derült ki, hogy sikerült-e a landolás, avagy sem.

Az új elemzések arra utalnak, hogy a Hayabusa automatikus üzemmódban részben végrehajtotta a feladatát. Utóbbi keretében az ereszkedés végén, amikor elérte a felszínt, egy acélgolyót kellett volna lőnie a kisbolygóba 300 m/s-os sebességgel, hogy begyűjthesse a kirobbanó töremléket. Az elemzések alapján leszállt, majd ismeretlen októl 39 percet várt a kisbolygó felszínén, de ezalatt nem sikerült kilőnie az acélgolyót. Könnyen elképzelhető, hogy a szonda mintavevő tölcsérének a felszínnel történő ütközésétől is került egy kevés anyagminta a gyűjtőbe, de ezt jelenleg nem lehet biztosan állítani.

A Hayabusa tehát dolgavégezetlenül emelkedett vissza néhány kilométerre a felszín fölé. Itt várja a következő leszállási kísérletet, amelyre a tervek alapján november 25-én kerül sor. Ha ez sikerül, a szonda teljesítette küldetése nagyobb részét. A mintát még vissza kell hozni a Földre, amihez december legelején kell elhagynia az Itokawa-aszteroidát, és elindulnia bolygónk felé.