A Kennedy Űrközpont romokban, késhet az űrrepülőgépek újraindítása

Vágólapra másolva!
A NASA Kennedy Űrközpontjában esett hatalmas károk miatt könnyen előfordulhat, hogy késik az űrrepülőgép-program jövő tavaszra tervezett újraindítása - ismertették az űrkutatási hivatal szakemberei.
Vágólapra másolva!

Az Űrközpont a feje tetején áll, és ugyanez mondható el az itt dolgozók otthonáról is. Mindez legalább háromhetes kiesést jelent, ha nem többet - vázolta föl a helyzetet a NASA egyik vezetője.

Az űrrepülőgép-programot 2005 márciusában-áprilisában, a Discovery útjával tervezték újraindítani azután, hogy a Columbia tragédiája földre kényszerítette az űrrepülőgép flotta megmaradt három gépét is, a Discoveryt, az Atlantist és az Endeavourt.

A másfél hete a floridai Kennedy Űrközpontra törő Frances hurrikán ugyan nem ejtett károkat az űrrepülőgépekben, de annál nagyobb pusztítást végzett az Űrközpont három hangárjában és hatalmas méretű szerelőcsarnokában. Az űrrepülőgépek hővédő csempéit gyártó egységet sem kímélte a hurrikán, és mint az a károk felméréséből kiderült, szinte valamennyi épület teteje megrongálódott, sok helyen sérült a burkolat, az épületek beáznak.

Bár sokkal jobb a helyzet, mint amitől tartottunk, iszonyatosan sok munka lesz, mire kijavítjuk a hibákat - nyilatkozta Jim Kennedy, az űrközpont igazgatója. A legutóbbi információk szerint 820 - 1,2 méterszer 3,8 méter méretű - burkolólemez hiányzik az 52 emelet magas szerelőcsarnokról, a VAB-ról (Vehicle Assembly Building): a hiányzó burkolat összesen 4723,2 négyzetméter. Ennél is aggasztóbb az 1960-as években emelt épület tetején esett kár: a felmérést végző munkások elmondása szerint a tető életveszélyes. Átmeneti megoldásként védőhálót feszítenek ki a tetőszerkezet alá, így akarják megakadályozni, hogy további törmelékek zuhanjanak a szerelőcsarnokba.

A Frances hurrikán szeptember 4-én, szombaton soha nem látott erővel tört a Kennedy Űrközpontra, az intézmény történetében először már pénteken kiürítették a területet, így az óránkénti 113 kilométeres sebességgel, 30 órán át tomboló vihar idején senki nem tartózkodott az űrközpont területén.