Hidegháborús félelmek szülték az Apolló-programot

Kennedy elnök a sorozatos szovjet űrsikerek hatására bejelenti a Kongresszus előtt 1961 május 25-én, hogy kilenc éven belül Amerika embert küld a Holdra

John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok hivatalba lépett új elnöke ötvenöt éve, 1961. május 25-én jelentette be ország-világ előtt, hogy Amerika az évtized végéig embert küld a Holdra. A szenzációs bejelentés hátterében – szemben a hivatalos indokkal, a tudományos kutatás egyetemes jelentőségével – valójában a szovjet rakéta- és űrtechnika nem várt és az amerikai nemzetbiztonság számára különösen aggasztó sikerei álltak.

Alaposan megtépázták Amerika önbizalmát a primitív muzsiknak tartott oroszok

Az Eisenhower adminisztráció nemzetbiztonsági stábját és a Pentagont valósággal sokkolta, amikor 1957. október 4-én a szovjet hírügynökség, a TASZSZ világgá kürtölte a szenzációs hírt; a Szovjetunió sikeresen orbitális pályára állította a Szputnyik-1 műholdat.

Kennedy elnök a sorozatos szovjet űrsikerek hatására bejelenti a Kongresszus előtt 1961. május 25-én, hogy Amerika kilenc éven belül embert küld a Holdra Forrás: Congress Library

Noha az első ember alkotta eszköz, amely a világűr határát jelentő 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonal fölé emelkedve kijutott a kozmoszba, nem a szovjet űreszköz, hanem ironikus módon a náci Németország peenemündei kísérleti telepén kifejlesztett A-4, vagy közismert jelölésével a V-2 ballisztikus rakéta volt 1942 októberében,

a Szputnyik-1 volt a történelemben elsőként sikeresen orbitális pályára állított űreszköz,

amely többször megkerülte a Földet.

A Szputnyik-1 szovjet műhold, az első orbitális pályára állított űreszköz 1957. október 4-i felbocsátása valósággal sokkolta az amerikai politikai és katonai vezetést Forrás: Gregory R. Todd

Az 1950-es évek elejétől az amerikai katonai hírszerzéshez eljutott ugyan néhány, a szovjet titkos rakétafejlesztési kísérletekkel kapcsolatos információ, de az elemzők úgy értékelték, hogy

a szovjeteknek még legalább egy évtizedre lesz szükségük

olyan hordozórakéta kifejlesztéséhez, amellyel Föld körüli pályára juttathatnak űreszközöket.

Archív felvétel 1943-ból egy A-4 (V-2) német ballisztikus rakéta kísérleti indításáról Peenemündében. Ez volt az első ember alkotta eszköz, ami kijutott a világűrbe Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A Szputnyik-1 sikeres felbocsátása ezért hidegzuhanyként érte az amerikai katonai és politikai vezetést, de az Egyesült Államok sebezhetetlenségének hitében élő amerikai közvéleményt is.

Wernher von Braun (a képen középen), a náci rakétaprogram atyja, az Egyesült Államok vezető rakétatudósa két egykori peenemündei kollégája, Heinz Haler (a képen balra) és Willy Ley társaságában Amerikában, 1954-ben Forrás: NASA

Annak ellenére, hogy

1945-ben a német rakétakutatás kulcsemberei közül többen amerikai fogságba kerültek

– köztük a peenemündei kísérleti telep vezetője, Wernher von Braun is –, majd amerikai állampolgárságot és magas juttatásokat kapva szálltak be az Egyesült Államok rakétafejlesztési programjába, 1957 októberében kiderült, hogy az oroszok megelőzték őket.

A tehetséges Szergej Koroljov (a kép bal szélén), a szovjet űrprogram atyja megelőzte Amerikát az emberes űrrepülésben. Középen Igor Kurcsatov akadémikus, a szovjet hidrogénbomba megalkotója Forrás: Wikimedia Commons

Azt a lehetőséget, hogy a Szovjetunió a Föld bármely pontja fölé képes a légvédelem számára elfoghatatlan eszközt juttatni, 1957 őszén a legsúlyosabb nemzetbiztonsági kockázatként értékelték a Fehér Házban.

Semmi sem volt drága, hogy vereséget mérjenek a szovjetekre

Wernher von Braun és fejlesztőcsoportja alkotta meg az első amerikai ballisztikus rakétát, a Redstone-t. Ebből fejlesztették ki az Explorer-1-et, az első amerikai műholdat Föld körüli pályára juttató Jupiter hordozórakéta-családot,

ám a megfeszített munka ellenére a Szputnyik-1 felbocsátásával ebben megelőzték őket az oroszok.

(Az Explorer-1 műholdat a Szputnyik-1 pályára állítása után bő négy hónappal később, csak 1958. január 31-én bocsátották fel.)

Jurij Alekszejevics Gagarin (a kép jobb szélén) az emberi történelem első kozmoszt megjárt űrhajósa Hruscsov szovjet pártfőtitkár (középen) és German Tyitov szovjet űrhajós társaságában. Az oroszoknak volt mit ünnepelniük Forrás: Werdrussia.org

A stratégiai jelentőségű űrversenyben a felgyorsított fejlesztőmunka ellenére is

1961. április 12-én Amerika újabb pofont kapott az oroszoktól;

ugyanis Jurij Gagarin személyében a Szovjetunió küldte a kozmoszba a világtörténelem első emberét. Gagarin űrrepülésének évében, egész pontosan a január 20-án hivatalba lépett, Eisenhowert váltó új elnök, John Fitzgerald Kennedy pontosan érzékelte azt az elégedetlenséget és nyugtalanságot, amit a szovjet űrtechnika diadalmenete váltott ki az amerikai közvéleményben.

Jurij Gagarin Párizsban, amerikai Gemini- asztronautákkal. A képen jobbra felül Pompidou francia köztársasági elnök látható az űrhajósok társaságában Forrás: NASA

Kennedy akkora jelentőséget tulajdonított ennek a kérdésnek, hogy már közvetlenül az elnöki beiktatása után utasítást adott az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak (NASA) valamint saját tudományos tanácsadó testületének arra,

hogy dolgozzanak ki egy olyan koncepciót, amely méltó válasz lehet a szovjet űrsikerekre,

egyben az űrtechnológiai verseny élére állíthatja Amerikát. A szakértők két koncepciót, egy hatalmas Föld körüli űrállomás építését, valamint a holdutazás tervét tették le az elnök asztalára.

Kennedy elnök a Fehér Házban, 1963-ban. Az elnök a NASA tervei közül az ambiciózusabb holdutazást választotta Forrás: Cecil Stoughton

Kennedy a merészebb és nagyobb kihívást jelentő holdra szállási program mellett tette le a voksát. Az ambiciózus koncepció – az első ember holdra juttatása – vált az Apolló-program csírájává. Azt követően, hogy 1961. május 2-án, a Mercury-program nyitányaként Amerika is feljuttatta a világűrbe első asztronautáját, Alan Shepardet a „Freedom 7” névre keresztelt űrkabinban, Kennedy elnök elérkezettnek látta az időt arra, hogy a világ közvéleményét is beavassa a történelem addigi legnagyobb űrprojektjének tervébe.

Alan Sephard a Freedom 7 kabinjában, az első amerikai űrrepülés előtt Forrás: NASA

Az elnök 1961. május 25-én Washingtonban, a kongresszus színe előtt tette meg a történelmi bejelentést.

Kennedy elnök bejelentése után a NASA számára hatalmas költségvetést hagyott jóvá a Kongresszus a holdprogram lebonyolításához Forrás: The Nation

„Először is hiszem, hogy e nemzetnek el kell köteleznie magát amellett, hogy még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozza a Földre. E korszak semelyik más űrprogramja sem lesz nagyobb hatással az emberiségre, vagy sokkal fontosabb a távoli űr felfedezése során; és egyik megvalósítása sem lesz ilyen nehéz vagy költséges” – nyilatkozta az elnök a holdprogramot bejelentő beszédében. (Forrás: Excerpt from an Address Before a Joint Session of Congress, 25 May 1961, John F. Kennedy Presidential Library and Museum.)

Kennedy kilenc éven belülre tette az első ember holdra szállását.

A Szovjetunió addigi sorozatos űrsikereitől frusztrált amerikai közvélemény és a politikai szféra, a törvényhozók is hatalmas lelkesedéssel fogadták az elnök bejelentését. A hidegháború szülte és alapvetően katonai céloktól motivált űrverseny ezzel nagyhatalmi presztízskérdéssé vált az Egyesült Államok számára.

Gagarint ünneplik Varsóban 1961-ben, sikeres űrrepülése után. Az amerikai közvéleményt frusztrálták a szovjet sikerek Forrás: Wikimedia Commons

Ennek tudható be, hogy

a Kongresszus az amerikai nemzeti célok első számú prioritásává tette az elnök által meghirdetett holdprogramot,

költségvetési korlátok nélkül. A holdra szállás megvalósításához szükséges elképesztőn nagy költségvetés megszavazását a hidegháborús idők nagyhatalmi logikája, nem pedig a tudományos innováció iránti elkötelezettség tette lehetővé.

Először három hatalmas űrhajóban gondolkodtak

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA létrehozásáról szóló okmányt még Eisenhower elnök írta alá, 1958. július 2-án. Két évvel később, 1960-ban kezdte meg működését a későbbi holdprogram kidolgozásában kulcsfontosságú szerepet vállaló NASA Marshall Űrrepülési Központ (NASA Marshall Space Flight Center)

amelynek élére a náci V-2 és egyben az amerikai űrtechnika atyját, Wernher von Braunt nevezték ki.

Kennedy 1963. május 25-i bejelentése után ez a fejlesztőműhely lett a holdprogram motorja.

Wernher von Braun, az Apollo-program főnöke, a Saturn V hordozórakéta főkonstruktőre Forrás: NASA

A szinte korlátlan költségvetési források ellenére – és az elnök által szabott rövid határidőre figyelemmel – Von Braun és mérnökei hatalmas technikai kihívással találták szembe magukat. Mindez meglátszott a holdutazás első, korai koncepcióin is. Wernher von Braun, valamint Willy Ley és William Whiple csillagászok az 1950-es évek elején publikált elképzelése szerint

a holdutazást három hatalmas űrhajó megépítésével látták megvalósíthatónak,

amelyeket a Föld körül, a világűrben szereltek volna össze.

Az egyik korai elképzelés a holdra szállásról Forrás: Pinterest

Az első holdexpedíciót 15 fős legénységgel tervezték végrehajtani; két űrhajó szállította volna az asztronautákat a Holdra és vissza, a harmadik pedig a holdutazás végrehajtásához szükséges üzemanyagot szállította volna teherűrhajóként. Az 1960-as évek elején azonban még sem a rakétatechnika fejlettségi szintje, sem az emberes űrutazások tapasztalatai nem tették lehetővé egy ennyire komoly technikai kihívást jelentő program megvalósítását.

Szintén egy korai holdkompmakett Forrás: NASA

Von Braun ezért más alternatívát keresett,

amelyet egy orosz rakétatudós, Jurij Kondratyuk koncepciójában talált meg.

Kondratyuk az első világháború idején, illetve az 1920-as években végzett úttörő jelentőségű elméleti munkát a rakétadinamika területén, híres honfitársától, Konsztantyin Ciolkovszkijtól teljesen függetlenül.

A zseniális Jurij Kondratyuk, aki rakétadinamikai elméletével jelentősen megelőzte a korát Forrás: Wikimedia Commons

Tőle származott a többlépcsős rakétahajtás, valamint a különleges rakéta-hajtóanyagok, illetve az űreszközök pálya menti és leszállási manőverei, továbbá az energetikailag legkedvezőbb pályák elméletének kidolgozása.

A rakétatechnika "ősatyja", az orosz Ciolkovszkij volt Forrás: K.E.Tsiolkovsky Museum, Kaluga, Russia

De ami még ennél is fontosabb; a szovjet-orosz rakétatudós vetette papírra először az anyaűrhajó-holdkomp rendszerű holdra szállás koncepcióját, még 1914-ben. Erre a rég elfeledett munkára Tom Dolan, a Chance-Vought repülőgépgyár mérnöke hívta fel Von Braun figyelmét. Wernher von Braun több alternatívát is megvizsgálva, végül ez utóbbi mellett kötelezte el magát, méghozzá fényes sikerrel.

Atomrakéta prototípusa a holdutazás szolgálatában

Az orbitális űrrepülés első tapasztalatait a Mercury, a többnapos társas űrrepülések gyakorlatát pedig a Gemini-programmal szerezték meg; ez utóbbi már a Hold ostromát célzó Apollo-programhoz kapcsolódó küldetésekből állt. A sikeres holdprogram kulcskérdése azonban a második kozmikus sebesség elérést biztosító, nagy teljesítményű hordozórakéta megalkotása volt. Tudni kell, hogy az 1950-es években a rakétafejlesztés kizárólagos gazdája a hadsereg volt. A katonai fejlesztések az 1950-es évek végén önálló szervezetet kapott civil űrtechnológiai kutatásoktól teljesen függetlenül folytak; ezért a Pentagon felügyelete alá tartozott az 1957-ben elindított és több nukleáris robbanófej hordozására alkalmas nagy teljesítményű hordozóeszköz kifejlesztése is.

Az Apollo-program emblémája Forrás: NASA

Az extra teljesítményű és több robbanófejes hordozórakéta kifejlesztésére a védelmi minisztériumhoz tartozó Korszerű Kutatási Programok Ügynöksége (Advanced Research Projects Agency, ARPA), valamint a Hadsereg Ballisztikus Rakéta Ügynöksége (Army Ballistic Missile Agency, ABMA) kapott megbízást.

1960-ig Von Braun volt az ABMA műszaki igazgatója,

közvetlen munkatársainak többsége pedig a peenemündei német rakétamérnökök közül került ki.

A holdutazást lehetővé tévő Saturn V óriás hordozórakéta az indítóállásban Forrás: NASA

Ez a titkos kutató-fejlesztő platform konstruálta meg a Saturn-1 hordozórakétát, amelynek kifejlesztését 1960-ra fejezték be,

ám ekkor a projekt a Pentagon számára érdektelenné vált, ezért a Saturn I-et átadták a NASA-nak.

Von Braun számára mindez soha nem jöhetett volna jobbkor; a Saturn-1 technológiájának felhasználhatóságával ugyanis megnyílt az út a holdutazást lehetővé tévő Saturn V hordozórakéta viszonylag gyors kifejlesztéséhez.

A Saturn V felépítését ábrázoló metszetrajz Forrás: NASA

Az 1967-re megalkotott Saturn-V óriásrakéta a maga 140 tonna Föld körüli és 48 tonna holdi hasznos tömegkapacitásával már alkalmas volt a kettős rendszerű űrhajó-holdkomp modul holdra jutattására.

A hőn áhított elsőség megszerzése után érdektelenné vált a holdprogram

A rendkívül feszes határidőre figyelemmel a NASA félretette a „step by step”, azaz a lépéséről lépésre haladás elvét,

és párhuzamos fejlesztésekbe fogott.

Az Apollo-program első egysége, az Apollo-1 ezért még nem a Saturn V hordozórakétával, hanem a Saturn I-gyel indult volna az űrkabin első Föld körüli tesztjére.

Az Apollo-1 tragikus véget ért személyzete – az indítóállás előtt Forrás: NASA

Az 1967. január 27-i indításnál azonban tűz ütött ki a kabinban, Edward White, Virgil Grissom és Roger Chaffee asztronauták pedig bennégtek.

Az Apollo-1 kiégett kabinja Forrás: NASA

Az Apollo-4 1967. november 4-én startolt el a floridai Kennedy Űrközpontból,

ez volt a Saturn V hordozórakéta első éles próbája.

A személyzet nélkül végrehajtott kísérlet fényes sikerrel járt, mind az űrkabin, mind pedig a Saturn V jelesre vizsgázott.

A Holdat 1968 decemberében elsőként megkerülő Apollo-8 személyzete Forrás: NASA

Az Apollo-program első igazi nagy szenzációja a Cape Canaveral-i űrközpontból 1968. december 21-én felbocsátott Apollo-8 útja volt,

amely először hagyta el a Föld körüli orbitális pályát, és indult a Hold felé.

Az addigi küldetések közül ez volt a legkockázatosabb, és egyben az első alkalom, hogy emberek repültek el a Hold felszíne felett, és megpillantották égi kísérőnk Földről soha nem látható túlsó oldalát.

Földfelkelte a Hold horizontján. Az Apollo-8 asztronautái által készített felvétel Forrás: NASA

A néhai Kennedy elnök által meghirdetett programra – bőven a kijelölt 9 éves határidőn belül – az Apollo-11 missziója tette fel a koronát. Az Apollo-11 Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin Aldrin asztronautákkal a fedélzetén 1969. július 16-án 13:32 perckor (UTC szerint) emelkedett a magasba, hogy beteljesítse a történelmi küldetést.

Az Apollo-11 személyzete a történelmi küldetés előtt. A kép bal szélén Neil Armstrong, az első ember, aki a Hold felszínére lépett Forrás: NASA

Az „Eagle” (Sas) űrkomp július 20-án, este 20 óra 17 perckor (UTC szerint) landolt a Hold Nyugalom tengerének (Mare Tranquillitatis) nevezett vulkanikus síkságán, a Ritter- és a Sabine-kráterek közelében. Ekkor futottak be a feszültségtől terhes houstoni irányító központba Neil Armstrong híressé lett szavai:

Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.”

Pár órával később felnyílt a holdkomp ajtaja, és az emberiség történetében elsőként Neil Armstrong a Hold felszínére lépett.

Edwin "Buzz" Aldrin az Apollo-11 személyzetének második, égi kísérőnk felszínére lépett tagja a Holdon Forrás: NASA

Százmilliók láthatták Neil Armstrong leereszkedést a holdkomp létráján, és hallhatták az élő televíziós közvetítésnek köszönhetően az asztronauta Holdon elmondott, szállóigévé lett szavait:

Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

A történelem első holdsétája 2 óra 36 percig tartott. Az Apollo-11 űrkabinja 1969. július 24-én landolt a Csendes-óceánon.

Az Apollo-15 kabinja landol a Csendes-óceánon Forrás: NASA

Amerika a Holdért folytatott versenyben teljes győzelmet aratott;

a Szovjetunió képtelen volt a Saturn V-höz hasonló teljesítményű hordozórakéta kifejlesztésére, és emberes holdexpedíció helyett be kellett, hogy érje a Holdat megjárt és a Földre visszatért Lunohod-1 automata holdjáró küldetésének keserédes sikerével.

A Lunohod-1 automata szovjet holdjáró Forrás: Petar Milošević

Az űrversenyben aratott, hőn áhított győzelem után a Nixon-adminisztráció hirtelen spórolósabbá vált;

a hatodik küldetés, az Apollo-17 1972. decemberi missziója után – az eredeti tervektől eltérően – törölték a teljes holdprogramot.

Az Apollo-15 küldetése vitt magával először nagyobb utak bejárását lehetővé holdjárót, a "Lunar rover"-t Forrás: NASA

Richard Nixon az Apollo-17 hazafelé tartó útja során az alábbiak szerint hozta a világ tudomására az amerikai holdprogram végét:

Richard Nixon amerikai elnök 1972 decemberében bejelentette a holdprogram végét Forrás: Congress Library

„Amint a Challenger elhagyja a holdfelszínt, tudjuk, mit hagyunk magunk mögött, de azt is, ami még előttünk van. Az álmokat, amiket az emberiség vázol maga elé, mindig meg lehet valósítani, ha elég erősen hiszünk bennük, és szorgalommal, bátorsággal követjük őket. Egykor a csillagoktól megigézetten álltunk, ma megérintjük őket… Az események mindig kijelölik a történelem folyamának útját egyik korszakból a másikba. Ha megértjük az Apollo-program ezen utolsó repülését, akkor igazán »ragyogó dolgokat« érhetünk még el.”

Az utolsó misszió, az Apollo-17 küldetése során készült felvétel egy hatalmas holdbéli szikláról. Az Apollo 1972. decemberi útja óta nem járt ember a Holdon Forrás: NASA

Az Apollo-17 útjával valóban véget ért egy korszak, és azóta sem járt ember a Hold felszínén.