Forrás: AFP

A tíz legbrutálisabb cápatámadás, amit valaha feljegyeztek

Bizarr halálesetek és megmagyarázhatatlan túlélések is helyet kaptak a listán.

Forrás: Sergio de la Larosa / CC BY-SA 3.0.

Valószínűleg nem ettek ősembert a barlangi medvék

Úgy tűnik, kizárólag növényeket fogyasztottak ezek a félelmetes állatok.

Forrás: Biosphoto via AFP/Emile Barbelette

Halálos vírus fenyegeti a nyulakat Észak-Amerikában

A kórokozó emberre nem veszélyes, de több állatfajt nehéz helyzetbe hozhat.

Forrás: Science Photo Library via AFP

Mióta letelepedtünk, ritkábban kapunk fülgyulladást

Az életmódváltással javult az ember egészségi állapota.

Forrás: Brian Engh

A saját fajtársaira vadászott ez a méretes húsevő

Az Allosaurus a kora csúcsragadozójának számított 150-155 millió évvel ezelőtt.

Hét tudós kapta idén a Kavli-díjat

Az asztrofizika, az idegtudományok és a nanotudomány területén elért felfedezéseket díjazták.

Forrás: MTI/AP/SpaceX/-

Törölték a Space X és a NASA közös űrhajójának fellövését

Rossz volt az idő. Először vihetne magáncég űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra.

Forrás: Wikimedia Commons

Kétségek támadtak a görög kronológia kiindulópontjait illetően.

Száz évvel korábban lehettek az ókori görög művészet korai korszakai az eddig véltnél.

Forrás: Elter Tamás

Hatméteres nagy fehér cápát észleltek az olasz partok közelében

Lassan és céltudatosan úszott a félelmetes ragadozó az apró csónak felé.

Forrás: https://ethz.ch/en/news-and-events/eth-news/news/2020/05/pr-search-and-rescue.html

Algoritmus gyorsíthatja fel a vízibalesetet szenvedők mentését

A matematika segíthet életet menteni a tengereken.

Forrás: Wikimedia Commons/Josef Kriehuber

Többször is eljátszotta alattvalói bizalmát Szent István örököse

Orseolo Péter 945 éve ajánlotta fel hűbérül Magyarországot a német-római császárnak.

Forrás: https://www.theguardian.com/world/2020/may/27/ancient-roman-mosaic-floor-discovered-verona-italy#img-1

Ókori mozaikpadlót találtak egy olasz szőlőbirtok alatt

Római kori villa mozaikpadlóját fedezték fel Olaszországban.

Forrás: https://schmidtocean.org/cruise-log-post/searching-for-carnivorous-sponges/#images-1

Új ragadozó szivacsfajokat azonosították Ausztrália partjainál

Különös szivacsfajokat fedeztek fel Ausztráliánál.

Forrás: Image Source via AFP/? Image Source, all rights reserved./Raphye Alexius

Ha lecserélné a reggeli koffeint, akkor mutatunk egy jó alternatívát

És még az élénkítő hatása is szinte ugyanaz.

Forrás: https://www.kardiokozpont.hu/koleszterinszint-emelkedes

Mit kell tenni terhesség alatt a magas koleszterinszinttel?

Terhességben különösen kell figyelni a koleszteinszintre.

Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/ultrahang

Miért olyan fontos a pajzsmirigy ultrahang?

Számos népbetegség hátterében sok esetben a pajzsmirigy működészavara áll.

Forrás: Pexels

A káromkodás tényleg hatásos fájdalomcsillapító?

A fájdalomkísérlet azt mutatja, hogy valóban beválhat.

Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/melyvenas-trombozis-tunetei-kezelese

5 dolog, amire figyelnie kell, ha véralvadásgátlót szed

Egyes gyógynövények befolyásolhatják a véralvadásgátlók hatását.

Forrás: Wikimedia Commons

Először találtak mikroműanyagot ragadozó madarak szervezetében

63 állatban összesen majdnem 1200 műanyagdarabkát találtak.

Forrás: https://www.tudokozpont.hu/hirek/a-legszomj-okai

Asztma és COPD: nagyobb biztonság, jobb életminőség távdiagnosztikai eszköz

Krónikus tüdőbetegeknek javallott az otthoni spirometriai vizsgálat elvégzése.

Forrás: Biosphoto via AFP/Steen Drozd Lund

Több mint 12 ezer kilométert repült egy kakukk

Ez az egyik leghosszabb út, amit szárazföldi madár valaha megtett.

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Federico Gambarini

Több gyermeket szülnek azok a nők, akikben ez a gén benne van

A neandervölgyiektől örökölhette a modern ember.

Forrás: Wikimedia Commons

Felértek a Mount Everest csúcsára a kínai geodéták

Meg akarják mérni a világ legmagasabb hegyét.

Forrás: Elter Tamás

Feltárul a szovjet atombunker Dunavarsány határában

Innen irányították volna a Varsói Szerződés és a NATO közti atomháború magyarországi csapatait a szovjetek.

Forrás: Origo

A leghalálosabb szögben csapódott be a dinoszaurusz-gyilkos aszteroida

Nem csak a mérete okozta a kréta végi hatalmas kataklizmát.

Forrás:  Planet Observer/Universal Images Group

Valami szörnyű történik az Indiai-óceán alatt

Az óriási tektonikus lemez lassan kettészakad.

Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/pajzsmirigy

Egyre több a felesleges pajzsmirigyrák-diagnózis a világon

Akkor is megállapítják a daganatot, ha a tumor nem okozott volna tüneteket.

Forrás: James Josephides, Swinburne Astronomy Productions

Kozmikus tűzgyűrűt találtak

11 milliárd fényévre van tőlünk.

Forrás: AFP/Handout

Nem sikerült a Virgin Orbit első rakétakilövése

Egyelőre nem tudni, mi okozta a műszaki problémát.

Forrás: Division of Geomagnetism, DTU Space

Aggasztó folyamat zajlik Dél-Amerika felett

A földi mágneses mező jelentős gyengülését mérték az ESA műholdjai.

Forrás: Bodó János/Duna-Dráva Nemzeti Park

Ez a különös lény igen egyedi ízléssel rendelkezik

Kizárólag egyetlen táplálékot hajlandó elfogyasztani.

Forrás: pexels.com

Alkohol és gének: szorosabb kapcsolatban állnak, mint gondoltuk

Az új tanulmány segítséget nyújthat a hathatós megelőzésben.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egykor egész Európában elterjedt volt a tiszavirág

A folyók szennyezése és szabályozása miatt azonban visszaszorult a faj.

Forrás: pexels.com

Segíthet-e a D-vitamin a vírusok elleni védekezésben?

A D-vitamin erősíti az immunrendszert, így akár a koronavírussal szemben is hatásos védelmet jelenthet.

Páratlan, 3500 éves leletre bukkant egy hatéves gyerek

Valószínű, hogy a késői bronzkorban készítették a figurális agyagtáblát.

Forrás: Wikimedia Commons/Natuurpark Lelystad

Elhíztak, ezért fogyókúrára fogták a kínai vadlovakat

A Przsevalszkij-lovakat tekinthetjük az utolsó valódi vadlovaknak.

Forrás: Space News

Űrállomás és űrsikló fejlesztésére készül Oroszország

A Roszkoszmosz állami űripari vállalat vezérigazgatója jelentette be a hírt.

Forrás: Wikimedia Commons

Ötmillió forintért kelt el Marie Antoinette zsebkendője

A becsült ár többszöröséért keltek el Marie Antoinette-relikviák egy árverésen.

Forrás: Twitter

Hópárducok bukkantak fel egy kazahsztáni város közelében

A magányos hímet, és egy nőstényt a kicsinyével egy mozgásérzékelős kameracsapdával sikerült lefilmezni.

Forrás: Technion Press Office

Önmagát fertőtlenítő arcmaszkot fejlesztettek izraeli kutatók

Hővel elpusztíthatók a rárakódott kórokozók.

Még több cikk