51 diák vehette át az OTDT Pro Scientia Aranyérmét

Vágólapra másolva!
Megduplázódott a középiskolai pályázók száma, egy évtized után ismét van Junior Pro Scientia Aranyérmes
Vágólapra másolva!

A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) legtehetségesebb fiatal diákjai kiváló tudományos eredményeik elismeréseként rangos díjakban részesültek a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvénysorozat keretében több mint 4000 pályaművet mutattak be, melyeknek szerzői közül végül 51 fiatal kapott Pro Scientia Aranyérmet, valamint a tudományos diákköri tevékenységet segítő munkájáért 58 oktató, kutató Mestertanár Aranyérem kitüntetést vehetett át. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott OTDK-n részt vevő középiskolások száma megkétszereződött a korábbi évekhez képest és egy évtizednyi kihagyást követően ismét van Junior Pro Scientia Aranyérmes is. A fiatal díjazottak jó eséllyel pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjaira. Az ünnepségről készült összefoglaló a videóban látható.