Az intelligens kék fény, mely millióknak változtatta meg életét

Vágólapra másolva!
Nem, nem egy bűnügyi story kezdő sorait olvassa, s nem is egy sarki jelenség fotósorozatát szeretném prezentálni, hanem egy újabb grandiózus magyar találmányt szeretnék a pódiumra állítani, mely szerte a világon adta vissza emberek életének értelmét és könnyítette meg hétköznapjaikat.
Vágólapra másolva!

A szem a lélek tükre, tartja a mondás. Azonban genetikailag vagy egyszerűen a rohanó hétköznapok és ezáltal az évek múlásának köszönhetően a tükör fakul, szemünk fénye és élessége kopik. Lehet ez velünk született, örökölt és már fiatalon átélt, megélt probléma, mely a mindennapjainkat bekeretezi vagy egyszerűen a korunkból adódóan jelentkező természetes folyamat része. A problémát korrigálhatja szemüveggel, mely lássuk be még divatossá is vált napjainkra vagy akár kontaktlencsével is hazárdírozhatunk, szemünk színét variálva, de nem kézenfekvőbb a nemes egyszerűségre törekvés, kérdem én? Főként, ha az egy fájdalommentes, alig pár perces beavatkozást igényel csupán és utána minden rohanhat tovább. Arról nem is beszélve, hogy a FEMTO beavatkozást követően látása akár 125%-os élességűvé is válhat.

Forrás: Sasszemklinika

A szemészorvosok a 100%-os látásélességet tartják átlagosnak, a precíz mérési eszközöknek hála pedig a változás ehhez képest nagyon pontosan mérhető. A legtöbb sasszemű műtét utáni látásélessége 125%-os, de elérhető 160%-os élesség is. Ami közös mindannyiukban, hogy élesebben látnak, mint előtte szemüveggel, kontaktlencsével.

A világ legrutinosabb szemsebésze sem vetekedhet egy csúcstechnológiájú lézer precizitásával. A FEMTO lézer a magyar származású Juhász Tibor találmánya, aki a lézer szemészeti felhasználási lehetőségeit kutatta az Egyesült Államokban. Olyan lézeres eljárást adott a szemészorvosok kezébe, amely anélkül korrigálja a látást, hogy a szaruhártya felszínén bármilyen sérülés keletkezne, s a milliméter ezredrészének pontosságával végzi a feladatát. A teljes számítógépes vezérlésnek köszönhetően kizárhatók a korábbi, késes megoldással együtt járó esetleges komplikációk, illetve a szemfelszín regenerálódása során felmerülő hibák. Az új módszer tehát kiszámíthatóbb és pontosabb, amellett, hogy kényelmes és teljesen fájdalommentes. Ezért engedélyezte a FEMTO eljárást a NASA is az űrhajósainak, és az amerikai haditengerészet is a TOP GUN vadászpilótáinak.

Forrás: Sasszemklinika

A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a korábbi késes eljárásokra jellemző esetleges komplikációk kizárhatók. A néhány perces műtétet ambulánsan végzik. A beavatkozást követően azonnal hazamehet és akár már másnap munkába állhat. Természetesen azért szemcsepp használata 3 hétig javallott és az elkövetkező 2 hónap kültéri kiegészítője a 100% UV szűrős napszemüveg lesz napsütés esetén. Viszont arra mindenképp jó, ha felkészül, hogy a műtét után tényleg úgy kel és fekszik, hogy mindent, azaz mindent észrevesz.

A FEMTO lézeres eljárás világszerte tízmilliók életminőségét változtatta meg Tokiótól New Yorkig. Olyan világsztárok köszönhetik éles látásukat a tűpontos lézernek, mint Brad Pitt, Tiger Woods és Courtney Cox. A Sasszem FEMTO kezelés a magyar hírességek körében is népszerű: Rubint Réka fitnesztréner és Straub Dezső 160%-os, Tatár Csilla műsorvezető, Lola, az énekesnő, Kiss Norbi kamionversenyző pedig 125%-os látásélességet kapott.

Forrás: Sasszemklinika

1987 óta hasznosítja és folyamatosan fejleszti már a szemészet is a lézert. A Sasszemklinika Magyarország legnagyobb lézerklinikája, 20 év és 93 000 sikeres lézeres látásjavító kezelést tudhat maga mögött. Hazánkban egyedülálló az is, hogy három különböző csúcstechnológiájú lézerrel rendelkeznek, hogy minél több látásmódproblémát tudjanak kezelni.

Válassza a sztárok lézerkezelését! Lásson úgy, mint egy vadászpilóta vagy egy NASA űrhajós!

Jelentkezzen a Sasszem FEMTO kezelés ingyenes alkalmassági vizsgálatára!