Tetten ért evolúció

A környezethez való rendkívül gyors alkalmazkodásnak lehetettek szemtanúi azok az ornitológusok, akik az elmúlt évtizedben a galápagosi Darwin-pintyek két faja közti vetélkedést követték figyelemmel. A táplálékforrás megfogyatkozásával lépéselőnyhöz jutott az a faj, amelyet korábban inkább hátrányosan érintett egyik adottsága, a kisebb csőr.

A Galápagos-szigeteken élő pintyeket már Darwin is alaposan tanulmányozta híres evolúciós elméletének kidolgozása közben. Azóta, a részletes vizsgálatoknak köszönhetően, a Darwin-pintyek csőre a fenotipikus jelleg természetes szelekció hatására bekövetkező változásának tankönyvi példája lett.

A Science című tudományos hetilapban Peter és Rosemary Grant, a Princeton Egyetem biológus kutatói két pintyfaj, a Geospiza fortis és a Geospiza magnirostris közti versengésről számolnak be.

A Galápagos-szigetek egyikén, a Daphne Major nevű aprócska szigeten sanyarú körülményei között él a G. fortis. A madarak főként kisebb méretű magvakkal táplálkoznak, ám a populáció nagyobb csőrű példányai megbirkóznak a Tribulus cistoides nevű növény (a hazai királydinnye rokonának) nagyobb méretű magvaival is.

Geospiza fortis - a kisebb csőrű egyedek kerültek előnybe	Geospiza magnirostris - a nagy csőr ínséges időkben hátrányos adottság

1982-ben azonban a szigetre érkezett a nagyobb méretű G. magnirostris néhány példánya, és a populáció azóta komoly versenytársává vált a G. fortis nagyobb csőrű példányainak. A G. magnirostris erősebb csőrével ugyanis könnyedén töri meg a Tribulus magjait. A Tribulus magja "olyan, akár egy narancssárga ék, melyből két hosszú tüske mered ki" - mondja Dolph Schluter zoológus, aki diákkorában Grantékkel dolgozott. "A G. fortis előbb lecsavarja a tüskéket, ám ez nem könnyű feladat. A G. magnirostrisnak ezzel szemben nem okoznak gondot a tüskék." A két faj évekig megfért egymás mellett, ám két tényező éles versengésbe sodorta őket.

Nehéz idők

A nagyobb testű G. magnirostris populációja addig nőtt, míg annyian lettek, hogy már akadályozták a kisebb csőrű faj tagjait a Tribulus-magok megszerzésében. Az ezt követő két szűkös esztendőben - 2003-2004-ben - drámaian csökkent a táplálék mennyisége, mindkét faj populációját éhínség sújtotta.

Ezekben az években a kisebb csőrű G. fortis-példányok előnybe kerültek a nagyobb csőrűekkel szemben, hiszen könnyebben megszerezték az apróbb magvakat, amelyeket viszont a G. magnirostris nem fogyasztott. Az előnyös jelleg pedig tovább is adódott a következő generációnak: 2004-2005-ben Granték azt mutatták ki, hogy a G. fortis példányainak átlagos csőrmérete nagymértékben csökkent. Egyúttal a madarak táplálkozási szokásai is megváltoztak: csak fele olyan gyakran próbálkoztak a nagyobb magvak elfogyasztásával, mint az előző években.

Azt az evolúciós jelenséget, amikor a forrásokért folyó versengés során két hasonló faj egy adott tulajdonsága szétválik és eltávolodik egymástól, a tudomány jellegszétválásnak nevezi. Az elképzelést ma már széles körben elfogadják, hála a szép számú, jól dokumentált vizsgálatoknak - mutat rá Jonathan Losos, a Washington Egyetem biológusa. Jóllehet a jellegszétválás jelensége ma már bizonyított, folyamatában nyomon követni azonban valódi bravúr. Megfelelő helyen lenni a megfelelő időben, ez szinte hihetetlen.

Peter és Rosemary Grant már több mint harminc éve tanulmányozzák a Daphne Major sziget pintyeit. A teljesen lakatlan sziget a jobban ismert és barátságosabb Santa Cruz szigettől északra fekszik. A nehézségek ellenére a sziget kis mérete, illetve az állat- és növényfajok kis száma mégis lehetővé tette, hogy Granték nyomon kövessék a populációk méretét, és részletesen tanulmányozzák a pintyek táplálkozási szokásait. "Ez a jellegszétválás legalaposabb vizsgálata, amit valaha végeztek" - véli Losos.