Fogy az osztrákok jege

Vágólapra másolva!
Drámai módon olvad Ausztria legnagyobb gleccsere, a Grossglockner oldalát borító Pasterze: pereme csak az idei forró nyárban harminc méterrel húzódott vissza - közölte az Osztrák Rádióban (ORF) Gerhard Lieb, a grazi egyetem professzora.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Lieb elmondta, hogy amióta rendszeresen mérik a gleccser jegét, soha még ilyen gyors olvadásra nem volt példa. A jégár vastagsága teljes hosszában 6,5 méterrel vékonyodott.

A gleccser összehúzódása károsan befolyásolhatja a turizmust is. A Grossglockner, a Magas-Tauernnak és egyúttal egész Ausztriának legmagasabb, 3798 méteres hegyóriása az alpesi ország legjelentősebb turisztikai attrakciója. Évente százezreket vonz, nem utolsósorban a rajta eredő jégáraknak köszönhetően - ezért is aggasztó a gleccserolvadás. Már ma is hosszú gyalogsétát kell megtennie annak, aki el akar jutni a Pasterze peremére.

Igaz, Lieb professzor arra számít, hogy a Pasterze-gleccser olvadása még legalább száz évig tart.