Fagyos fogadtatás Putyin viccének

Vágólapra másolva!
Meglehetősen hideg fogadtatásban részesült az a globális felmelegedésről szóló vicc, amelyet az orosz elnök, Vlagyimir Putyin a Moszkvában tegnap megkezdődött harmadik klímaváltozási világkonferencián hintett el.
Vágólapra másolva!

Miközben a konferencia első napján a sarkövi országok képviselői rámutattak, hogy a globális felmelegedésnek tragikus következményei lehetnek az északi sarkvidék fagyos területein élő népekre nézve, az orosz elnök váratlanul a következő megjegyzést tette:

"Oroszországban gyakran hallani - olykor viccesen, olykor komolyan -, hogy ez egy északi ország, és nem ijednénk meg tőle, ha egy-két fokkal melegebb lenne. Talán jót is tenne (a változás), kevesebbet kéne költenünk bundakabátra és más meleg holmikra."

Tudvalevő, hogy Oroszország álláspontján igen sok múlik: a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyvben foglaltak életbelépésének feltétele ugyanis, hogy azt legalább 55 olyan ország ratifikálja, amelyek együttesen a fejlett országok 1990. évi kibocsátásának minimum 55 százalékát adják. Oroszország önmagában az 1990-es kibocsátási szint több mint 17 százalékát képviseli, így az ő megerősítésével azonnal életbe léphetne a jegyzőkönyv. Ezt szem előtt tartva nem meglepő, hogy a klímaváltozástól leginkább fenyegetett államok legalábbis váratlan fordulatként ítélik meg Putyin elnök viccelődését.

"A klímaváltozás ránk nézve a legnagyobb és legkomolyabb környezeti veszély" - nyilatkozott Boerge Brende norvég környezetvédelmi miniszter, rámutatva: a fölmelegedés jelentős változást idézhet elő a Golf-áramlásban, abban a meleget hozó tengeráramlatban, amely Nyugat-Európa teljes óceáni partvonalának időjárására hatással van.

Kanada képviseletében David Anderson környezetvédelmi miniszter rámutatott, az északi jégmezők olvadásának máris szemmel látható jelei mutatkoznak: a visszaszoruló jég miatt drámaian csökken a jegesmedve-populáció, robbanásszerűen szaporodnak viszont a rovarok, és az országnak soha nem látott erdőtüzekkel kell megbirkóznia. A helyzet koránt sem ad okot a viccelődésre: "Az örökké fagyott talaj, a permafrost meg fog olvadni, és Oroszországban hatalmas területek válnak majd lakhatatlanná" - mutatott rá David Anderson.