Elpusztult a világ egyetlen albínó gorillája

Vágólapra másolva!
Hópehely, a világ egyetlen ismert albínó gorillája, a Barcelónai Állatkert sztárja hétfő reggel rákban pusztult el - közölték az állatkert illetékesei.
Vágólapra másolva!

Hópehely (Copito de Nieve), a világ egyetlen ismert fehér gorillája a Barcelonai Állatkert legfőbb látványossága volt. A 40 éves hím gorillát 1966-ban Jordi Sabater Pi spanyol zoológus Egyenlítői-Guineából vitte magával Barcelonába, ahol hamarosan szinte a Katalán főváros egyik jelképévé vált.

Copito 37 esztendős spanyol "tartózkodása" alatt 21 utódot nemzett és hét unokája született, de fehér bundáját sajnos egyetlen utódja sem örökölte.

Orvosai ugyan már 2001-ben diagnosztizálták nála a bőrrákot, de csak idén szeptemberben hozták nyilvánosságra a szomorú tényt, mivel a daganatos betegség már olyan előrehaladott stádiumban volt, hogy csupán hónapjai lehettek hátra.

Jordi Portabella, a Barcelonai Állatkert igazgatója elmondta, hogy miután az utóbbi hetekben rohamosan romlott Hópehely állapota, hétfőn kora reggel úgy döntöttek, hogy nem hagyják tovább szenvedni az állatot, és inkább az elaltatást választják.

Amióta a nagyközönség is megtudta, hogy Hópehely gyógyíthatatlan betegségben szenved, látogatók sokasága zarándokolt el ketrecéhez, hogy elbúcsúzzon kedvencétől. A Barcelonai Állatkert főállatorvosa, Jesus Fernandez úgy nyilatkozott, hogy az albínó gorilla bőre sokkal érzékenyebb volt a napsugárzásra, ami valószínűleg összefüggésben állt a bőrrák kialakulásával.

Az állatkert igazgatója és Hópehely gondozói már korábban biztosították a közönséget arról, hogy a gorilla méltó halállal halhat meg, és nem próbálják meghosszabbítani életét további szenvedések árán. Hópehely egyébként az utóbbi időben gyakran mutatkozott rosszkedvűnek, ezért rendszeresen antidepresszánsokat is szedett.

Minazonáltal az emberi léptékkel mérve 80 éves kort megélt állat nem csak színével, de korával is kitűnt fajtársai közül.