A testmagasság és a stroke

Vágólapra másolva!
A testmagasság, a pénzügyi és a családi helyzet nyilvánvalóan fontos tényezők a halálos kimenetelű agyvérzés (stroke) kockázati tényezőinek skáláján.
Vágólapra másolva!

Az okok ugyan még nem teljesen világosak, de a Tel-Aviv-i egyetem tudósai által végzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták az összefüggéseket.

A halálos kimenetelű agyvérzés, a stroke ismert kockázati tényezői közt tartják számon a magas vérnyomást, a dohányzást, a cukorbajt (diabetes) és a túlsúlyt.

Az izraeli tudósok tanulmányukban most annak alapján sorolták a kockázati tényezők közé a testmagasságot, valamint a pénzügyi és a családi helyzetet is, hogy megvizsgálták a 23 éven át az izraeli kormány szolgálatában állott mintegy 10 ezer ember egészségügyi adatait.

A vizsgálati idő kezdetén valamennyien 40 év felettiek voltak és a 23 év alatt 364-en haltak meg közülük agyvérzés következtében.

Megállapítást nyert, hogy a családi problémáikat nagyon komolynak nevezők 4,8, a komoly gondokról beszámoló férfiaknak pedig 4,5 százaléka halt meg agyvérzésben, míg a többieknél ez az arány 3,5 százalék volt.

Testmagasságuk szerint a tudósok négy csoportra osztották a megvizsgáltakat és megállapították, hogy a legkisebbek esetében - szemben a legnagyobbakkal - 50 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata.

A lehetséges magyarázatok közé sorolták amerikai szakértők az izraeli tanulmány kapcsán, hogy a nem túlságosan tartalmas családi életet élők bizonyos körülmények között kevésbé törődnek az egészségükkel, vagy hogy a stressz esetleg közvetlenül megtámadja a véredényeket.

A nagyobb testmagasság a gyermekkori jobb táplálkozásra és kevesebb fertőző betegségre vezethető vissza - mondták a San Antonio egyetem kutatóit.