Sikerrel zárult a négy magyar űrhajósjelölt izolációs tréningje

Sikeresen zárult a magyar űrhajósjelöltek izolációs tréningje
Fotó: HUNOR - Magyar Űrhajós Program/Facebook
Vágólapra másolva!
Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra - közölte a HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken.
Vágólapra másolva!

Egy konténerben alakították ki a Nemzetközi Űrállomást modellező helyszínt

 

Az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helyszínen, a külvilágtól és külső hatásoktól teljesen elzárt környezetben zajlott a HUNOR-program, a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakértőinek szervezésében. 

A 48 négyzetméteres konténerlétesítményben a szakemberek a Nemzetközi Űrállomáson érvényesülő feltételekhez és a feladatvégzés körülményeihez hasonló feltételeket teremtettek: 

a szűkös helyiségekben kevés erőforrás állt rendelkezésre, emellett a munkarendet, a mindennapi munkavégzést és rutint, valamint a tisztálkodást és az étkezést is az űrbéli körülményeknek megfelelően kellett végrehajtani. 

A jelöltek számáta egy konténerben alakítottak olyan körülményeket, mint amilyenek a Nemzetközi Űrállomáson is vannak
Fotó: HUNOR - Magyar Űrhajós Program/Facebook · 

Külön munkaterületeken végezték a tudományos kísérletek modellezését, míg a közösségi tér az étkezés és a fizikai edzés helyszíneként szolgált. Külön alvókörlet és hangszigetelt pszichológiai szoba is kialakításra került. 

 

Komplex feladatokat kellett végrehajtania a jelölteknek

 

A közlemény szerint az űrhajósjelöltek egy sor aprólékosan kidolgozott tudományos és gyakorlati feladatot hajtottak végre sikeresen, amelyek célja, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tapasztalt körülményeknek megfelelő környezetben készítsék fel a következő magyar űrhajóst az űrutazásra. A jelöltek olyan tudományos feladatokat szimuláltak, mint gyógyszer- és anyagtudományi kísérlet, 3D-nyomtatás, valamint rádiótechnikai és áramlástani folyadékkísérlet. 

A gyakorlatok vészhelyzeti szimulációs helyzetekre is kiterjedtek.

A szimulációs gyakorlatok bizonytalansági és vészhelyzeti elemeket is tartalmaztak, így a jelölteknek a másodperc töredéke alatt kellett döntéseket hozniuk. A Terrorelhárítási Központ kiképzőtisztje az űrhajósjelöltek parancsnokaként koordinálta a feladatokat, figyelte a jelöltek mentális állapotát, valamint az alvásmegvonásra és a stresszhelyzetekre adott reakcióit, mialatt a szakemberek egy irányítóközpontból kamerák segítségével kísérték figyelemmel a jelöltek tevékenységét, pszichológiai és fizikai állapotát a nap 24 órájában - olvasható a fotókkal illusztrált Facebook-bejegyzésben.