Ránéztek egy Föld-szerű bolygóra, elállt a lélegzetük attól, amit láttak

TRAPPIST-1
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Még 2016-ban a Spitzer űrtávcső hét bolygót fedezett fel egy közeli csillag körül, amelyet a tudományos közösség TRAPPIST-1 néven ismer. A NASA legújabb csúcsteleszkópja, a James Webb most közelebbről is megnézte az egyik Földre hasonlító planétát, és érdekes eredményeket kapott.
Vágólapra másolva!

A TRAPPIST-1 egy vörös törpecsillag és nagyjából 40 fényévre van a Földtől, tehát egy elég közeli bolygórendszerről beszélhetünk még csillagászati mértékkel mérve is – olvasható a Lad Bible ismeretterjesztő oldalon.

A James Webb által vizsgált planéta a TRAPPIST-1b, amely összetételét tekintve Föld-szerű, és nagyjából akkora, mint a mi bolygónk. A mostani kutatás úttörő jelentőségű, mivel első alkalommal sikerült észlelni egy Naprendszeren kívüli bolygóról érkező fényt. A felfedezést a Nature magazinban ismertették.

TRAPPIST-1
A TRAPPIST-1 rendszere és a benne található bolygók
Fotó: AFP

Az infravörös tartományban érzékelhető fényt a James Webb közép-infravörös műszere a MIRI detektálta. Egyetlen másik űrteleszkópunk sem képes hasonló teljesítményre. Az eredmény azért is lenyűgöző, mert általa meghatározhatjuk, hogy egy adott bolygón megvannak-e az élet fennmaradását biztosító feltételek.

Sajnos a TRAPPIST-1b-vel kapcsolatos adatok ebből a szempontból csalódást keltők; a bolygónak gyakorlatilag nincs légköre, felszínén pedig 232 Celsius-fok uralkodik. Lehetetlen, hogy bármi is megéljen rajta.

Számítások szerint hiába beszélünk kicsi és hűvös vörös törpéről, a TRAPPIST-1b körülbelül négyszer annyi energiát kap a csillagától, mint a Föld a Naptól.

A lényeg ugyanakkor az, hogy a James Webb mérési módszerével már jó eséllyel eldönthetjük egy bolygóról, hogy lakható-e vagy sem.