Négy égitest látványos együttállása lesz megfigyelhető április 10-én

A 12P/Pons-Brooks üstökös asztrofotója. A kométa április 10-én a holdsarló közelében lesz megfigyelhető az alkonyi égbolton
Fotó: BBC Sky and Night Magazine
Vágólapra másolva!
Április 10-én különleges együttállásban lesz megfigyelhető a Jupiter és a kétnapos holdsarló, egy kézitávcső segítségével pedig szintén látható lesz az Uránusz és az év üstököse, a 12P/Pons-Brooks is - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Ritka égi jelenségben gyönyörködhetünk április 10-én este

 

Április 10-én szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó Jupiter és tőle jobbra, mindössze 3,5 fokra az 5 százalékos fázisú, 2 napos, cérnavékony holdsarló. 20 óra 20 perckor a páros még 15 fokos magasságban jár a nyugati ég alján. Szabad szemmel is könnyedén megpillanthatók lesznek az égitestek, ha a nyugati látóhatár tiszta és tereptárgyaktól mentes - olvasható a közleményben. Mint írták, szintén felbukkan az égbolton a kékeszöld Uránusz bolygó - mely alig két fokkal jár a Jupiter fölött -, valamint az év egyik legszebb üstököse, a 12P/Pons-Brooks, mely a holdsarló alatt 3 fokkal látható. 

A négy égitest április 10-i  egymáshoz viszonyított helyzetét ábrázoló infografika
Fotó: BBC Sky at Night Magazine

A tájékoztatás szerint a szabad szemmel nem látható, halványabb Uránusz és az üstökös megtekintéséhez érdemes megvárni az égbolt teljes besötétedését. 20 óra 50 perc körül már mindkét égitest az éjszakai égbolton figyelhető meg, de addigra a Jupiter-Hold páros 10 fokos, az üstökös pedig mindössze 7 fokos magasságba süllyed. Megpillantásukhoz így tiszta égbolt és egy nagyobb kézitávcső szükséges. 

 

Legközelebb 71 év múlva lesz ismét látható

 

A láthatósága végén járó Jupiter 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, a Naphoz közeledve azonban lassan eltűnik az esti szürkület fényében. Szintén ez alkalommal nyílik utolsó lehetőség az Uránusz megtekintésére. A 12P/Pons-Brooks üstökös április 21-én ér perihéliumba, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi pontjára, de ekkor már nem lesz látható. Legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe. A Jupiterhez és az Uránuszhoz hasonlóan a 12P/Pons-Brooks láthatóságának is az egyik utolsó alkalma lesz az este. 

A 12P/Pons-Brooks üstökös 71 év múlva lesz ismét látható
Fotó: BBC Sky at Night Magazine

Az 5 százalékos megvilágítottságú, majdnem pontosan 2 napos holdsarló továbbra is megfigyelhető lesz. A Hold megvilágítatlan oldalának derengése, a hamuszürke fény szabad szemmel is jól látszik majd - olvasható a közleményben. Április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők - áll az összegzésben.