Ezt senki nem hitte volna: halálos betegségtől védhet meg a Viagra

Viagra
Fotó: BSIP via AFP
Vágólapra másolva!
Hamarosan az Alzheimer-kór elleni legnagyobb fegyverré válhat a merevedési zavarok ellen szedett legnépszerűbb gyógyszer, a Viagra. Egy kutatás kiderítette, hogy a kék pirula akár 60 százalékkal is csökkentheti az agy leépülésével járó betegség kialakulását.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai kutatócsoport a szildenafil – a Viagra hatóanyaga - genetikai és neurológiai hatásainak laboratóriumi vizsgálata mellett az egészségbiztosítási adatok elemzésével igazolta, hogy a gyógyszer képes megakadályozni a káros fehérjék lerakódását az agyban. Számos tanulmány szerint a fehérjeplakkok képződése károsítja az idegrendszert, és idézi elő az Alzheimer-kórt.

Ismételten sikerült kimutatni, hogy a foszfodiészteráz-gátlóknak nevezett enzimblokkolók nemcsak a pénisz véráramlását képesek elősegíteni, hanem megakadályozhatják a demenciáért felelős neurodegenerációt is.

Az eredmény nem meglepő, mivel a foszfodiészterázok (rövidítve PDE-k) részt vesznek a agyi rugalmasságot (neuroplaszticitást) befolyásoló idegi jelátviteli útvonalakban. Korábbi, állatmodelleken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a PDE-gátló szildenafil csökkenti az ún. "tau" fehérjék túlzott foszforilációját az idegsejtekben, ezzel pedig gátolja a toxikus fehérjecsomók kialakulását az agyban.

Több korábbi tanulmány ugyanakkor nem volt meggyőződve a szildenafil pozitív hatásáról populációs szinten, ráadásul a pontos védőmechanizmus sem volt ismert, ami erősítette a kétkedést.

A Viagra hatóanyaga megakadályozhatja a demenciáért felelős neurodegenerációt is.
A Viagra hatóanyaga megakadályozhatja a demenciáért felelős neurodegenerációt is
Fotó: BSIP via AFP

Igazolták a Viagra védőhatását

Az amerikai kutatók alzheimeres betegekből vett őssejtekből hoztak létre laboratóriumban idegsejteket, majd ezeken a sejtkultúrákon tesztelték a szildenafil hatásait. Ötnapos kezelést követően a neuronok szignifikánsan kevesebb tau-fehérjét hoztak létre, ami bizonyította a szildenafil agyvédő hatását. A hatóanyag emellett olyan gének kifejeződésére is hatással volt, amelyeket korábban az idegsejtek közötti kommunikáció megszakításával és az idegsejtek struktúráinak befolyásolásával hoztak kapcsolatba.

A kutatás másik fele a szildenafil populációs szintű hatásaira összpontosított, ehhez pedig a mesterséges intelligenciát hívták segítségül, amely elemezte az egészségbiztosítási adatbázisokból származó információkat. Ennek eredményeképpen kiderült, hogy a szildenafil mintegy 60 százalékkal csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát.

Következő lépésként azt fogják nézni, hogy a szildenafil felhasználásával fejleszthető-e olyan klinikai terápia, amely hatékony fegyver lehet az Alzheimer ellen.

Az eredményeket ismertető publikáció a  Journal of Alzheimer's Disease című orvosi szakfolyóiratban olvasható.