Elsüllyedt egy óriási hajó az Atlanti-óceánon

2013 májusában elsüllyedt egy vontatóhajó az Atlanti-óceánon, az afrikai partok közelében. Harrison Okene szakács épp a vécén volt, amikor a viharban felborult a hajó és lesüllyedt a tengerfenékre. A 29 éves férfinek az volt a szerencséje, hogy talált egy légbuborékot a hajótestben. 3 napot töltött a koromsötétben, amikor megérkezett az első roncskutató búvár. Addig a sötétben talált chipset ette, és kólát ivott. A megmenekülése után maga is búvár lett.

Óriási vihar borította fel a hajót

Hatalmas hullámokban hajózott a Jascon-4 vontató Nigériától 30 kilométerre a Guineai-öbölben, az Atlanti-óceánon 2013. május 26-án. A vontató egy tankhajó felé tartott, hogy segítsen lehorgonyozni egy fúrótorony közelében. Reggel 5 órakor egy óriáshullám oldalba kapta a kis hajót és felborította. A 12 fős személyzet tagjai közül 11-en meghaltak.

A Jascon-4 vontató, és Harrison Okene, a szakács
Fotó: Reddit

A 29 éves Harrison Okene szakács nem sokkal a tragédia előtt kelt fel.

Éveket töltöttünk a tengeren, mindannyian értettünk a hajózáshoz, és soha nem kerültünk bajba korábban. Az idő borzasztó rossz volt, de egyikünk sem aggódott. 

Okene épp a vécén volt, amikor a hajó az oldalára feküdt, majd fejre állt. A szakács kibotorkált a szűk folyosóra, de egy pillanat múlva már a bezúduló víz elől kellett menedéket keresnie. 

A helyzetet nehezítette, hogy a térségbeli kalózok miatt sok nyílást bezártak vagy lehegesztettek. Okene végül az egyik tiszt kabinja küzdötte magát. Ekkor azonban hatalmas vízfal tört be a kajütbe, ezért a szakács kénytelen volt beugrani a tiszti vécébe.

Ahogy a Jascon-4 fejjel lefelé megérkezett a tengerfenékre, a víz megtöltötte az immár roncs hajó helyiségeit – kivéve a tiszti kabint és a vécét. Itt egy légbuborék alakult ki, vagyis a férfinak volt levegője, legalábbis átmenetileg.

Sokkolóan hideg volt a víz. Csak egy boxeralsó volt rajtam, nagyon fáztam.

Okene igyekezett kimenekülni az elsüllyedt hajóból, de a sötétben nem talált kijáratot. A légbuborékba úgy tudott visszajutni, hogy egy kötelet kötött a derekára, a másik végét pedig egy szekrényhez kötözte a kabinban.

Nagy erőfeszítésembe került, hogy életben tartsam magam, és ne adjam fel. Azon gondolkoztam, meddig lehet elég a levegőm. A feleségemre gondoltam, a családomra, az életemre. Sokat imádkoztam.

A férfi egy matracból és a sötétben talált tárgyakból készített magának egy úszóalkalmatosságot, amibe belekapaszkodhatott, hogy ne nyakig üljön a hideg vízben, hanem ki tudjon emelkedni belőle. Tartott a kihűléstől.

Az órák lassan teltek a koromsötétben, a tenger fenekén. Egyszer csak olyan hangot hallott, ami halálra rémítette. Egy hal beleharapott valamibe a hajóban és evett belőle.

Nem tudtam meg, mi volt ez, cápa vagy más hal. A sötétben semmit nem láttam. Féltem, hogy elalszom és engem is megtámad.

60 óra telt el, amikor ismét hangokat hallott, és megpillantott egy fénycsóvát a víz alatt.

A mentőakció

A fény Nico van Heerden dél-afrikai búvár lámpájából származott, akit az elsüllyedt hajót üzemeltető vállalat és a Chevron óriáscég küldött oda, a holttestek kiemelésére. Az expedícióban van Heerden két másik búvárral együtt feltárta a roncsot, és a felszínre vitte a holttesteket.

Ahogy van Heerden úszott a hajótestben, egy kezet pillantott meg a feje fölött. Azt hitte, az egyik áldozaté. Amikor megfogta, a kéz megszorította a karját. Azonnal a felszínre emelkedett, és ekkor vette észre a légbuborékban ülő, riadt szakácsot.

 

Amikor megjelent, elsírtam magam. Akkor már lemondtam az életről és elfogadtam, hogy meghalok.

A felszínen, a búvárok hajóján Alex Gibbs merülésvezető döbbenten konstatálta, hogy találtak egy túlélőt a tenger fenekén.

Egyikünk sem gondolta, hogy bárki túlélhet egy süllyedést a roncsban. Ekkor azt kellett megterveznünk, hogyan tudjuk megmenteni a szakácsot.

A búvárok először oxigén és nitrogén keverékét pumpálták a légbuborékba, ahol már nagyon magas volt a széndioxid koncentrációja. A 3 nap alatt Okene elhasználta a benti oxigén legnagyobb részét, és nagy mennyiségű CO2 gázt lélegzett ki. Egy idő után a saját maga által kibocsátott széndioxidtól halt volna meg. A fotókon és a videófelvételeken a férfi kidülledő szemei jelzik, hogy a vérében már sok volt a CO2.

Egy másik probléma az volt, hogy Okene már a harmadik napot töltötte nagy nyomáson, a tengerfenéken. Ha sikerül is a felszínre hozni, azonnal dekompressziós kamrába kellett kerülnie, hogy elkerülje a keszonbetegséget, amely szintén a halálát okozott volna. A harmadik gondot az jelentette, hogy Okene még sosem búvárkodott, sosem lélegzett készülékből a víz alatt, pedig másképp nem juthatott ki a roncsból.

A felszínen

Okenét végül légzőkészülékkel, úszva vitték ki a roncsból. Még a tengerfenéken átszállt a roncs mellé leengedett búvárharangba, amelyet aztán felcsörlőztek a mentőhajóra.

Amikor megláttam a csillagokat az égen, azt hittem, másnap este van, tehát hogy egy napot töltöttem a roncsban. Megdöbbentem, amikor megmondták, hogy három napja voltam lent.

Okenét azonnal elhelyezték a dekompressziós kamrában, hogy a szervezetéből lassan ürüljön ki a felgyülemlett nitrogén. Három napot töltött a kamrában, ahol végre a testhőmérséklete is helyreállt.

Okene a nyomáskamrában, a kimentése után
Fotó: Alex Gibbs

A férfi végül felépült és 9 évvel később hivatásos ipari búvár lett. A megszerzett képesítése nyomán 50 méteres mélységben végezhet munkákat.

Számomra szórakozás a tengeri munka, nagyon élvezem az óceán világát. A roncsban megtanultam, hogy maga a félelem az, ami megöli az embert. Akármi is történik, bíznunk kell magunkban, ugyanakkor félelem nélkül kell elfogadnunk a sorsunkat.

Hajóroncsba szorult emberek

Harrison Okene nem az első ember, aki egy elsüllyedt hajóban rekedt. Ahogy az Origó megírta, 1987-ben egy brit komp felborult a belgiumi Zeebrugge közvetlen közelében. A hajón 530-an utaztak, közülük 200 ember meghalt. A túlélőket itt 2 órán belül kimentették a roncsból.

A Harald of Free Enterprise a kikötő előtt borult fel
Fotó: Het Nieuswblad

2000. augusztus 12-én hadgyakorlatot tartott az orosz Északi Flotta a Barents-tengeren. A Kurszk atommeghajtású tengeralattjárón egy hibás hegesztés következtében felrobbant egy gyakorlótorpedó az orr-részben. A robbanás tüzet okozott, amely 2 perccel később egy második, hatalmas detonációt váltott ki. Az óriási robbanás megsemmisítette a tengeralattjáró első rekeszeit, és mindenkit megölt ezeken a részeken. 

A Kurszk atomtengeralattjáró a kiemelésekor
Fotó: Britannica

A legénység 23 tagja azonban a leghátsó, kilencedik rekeszben túlélte a katasztrófát. Ezek a matrózok még 6 órán át életben voltak. A halálukat végül az okozta, hogy beleejtették a fülkében levő, olajos vízbe a kémiai oxigénfejlesztő tartályt, és az meggyulladt. A tűz elégette a rekesz oxigénjét, a tengerészek megfulladtak.

2004 januárjában a világ akkor legnagyobb kőrakodó teherhajója felborult a bergeni fjordban. A katasztrófát sokan látták, mert ekkora hajó még nem járt Bergenben, és az emberek a partról figyelték a manővereit. 

Épp felborul az MV Rocknes. A fotót egy bergeni férfi készítette, aki a kertjéből nézte a balesetet
Fotó: Life in Norway

A kapitányi hídról csak a révkalauz tudott kimenekülni, ő a hasával felfelé lebegő roncs tetején állva várta a segítséget. A többi tengerész a jeges vízbe esett vagy a roncsba szorult. A mentők azonnal megkezdték a kutatást utánuk, de félő volt, hogy a hajó a mentőkkel együtt elsüllyed. 

Végül összesen 12 embert sikerült kimenteni. 

Az utolsó három embert 7 órával később, a csodával határos módon tudták kihozni a gépházból, úgy, hogy lyukat vágtak a hajó alján.

A Pearl Harbor-i tragédia

Az Egyesült Államok elleni japán támadásról a legtöbben arra emlékszünk, hogy 1941. december 7-én a japán flotta gépei lebombázták a legnagyobb amerikai támaszpontot a Hawaii-szigeteken. A japán gépek elsüllyesztették a csatahajókat, megtámadtak számos más kisebb hajót is és óriási kárt okoztak az infrastruktúrában.

A japán bombázás Pearl Harborban, 1941. decenber 7-én. Az előtérben a szárazdokkban álló Pennsylvania
Fotó: History

Az kevésbé tűnik izgalmasnak - ezért nem is készült erről sikerfilm -, hogy mi történt a bombázás után. A flotta elsőszámú feladata az elsüllyedt hajókon rekedt emberek kimentése volt. Ahol lehetett, lyukakat vágtak a hajótesten, de hamar kiderült, hogy a lángvágók használhatatlanok, mert gyakran felgyújtották a mögöttük levő helyiséget. Így légkalapácsokkal és más zúzógépekkel kellett dolgozniuk. A felborult Oklahomáról mindenestre 32 embert sikerült így kimenteni.

A munkások számára az is kiderült, hogy könnyebb egy felborult hajó hasán lyukat vágni, mint egy normál helyzetben elsüllyedt hajóban keresni a túlélőket.

A West Virginia a Tennessee mellett horgonyzott, a támadásban két bomba és legalább hét torpedó találta el.

Nem robbant fel, mint az Arizona, hanem leült az iszapos tengerfenékre, és csak a felső fedélzete látszott ki a tengerből. A támadás után még 30 órán át égett, mire sikerült eloltatni a lángokat.

Ahogy elült a csatazaj, és a mentési munkák zaja, a West Virginiánál őrködő tengerészgyalogosok ütemes kopogásra lettek figyelmesek. 

Egyértelmű volt, hogy vannak túlélők a hajóban. 

A tisztek és a hajómérnökök szerint azonban lyukat vágni nem lehetett a hajótesten a robbanás veszélye nélkül, hiszen a csatahajó tele volt lőszerrel,a lőszerraktárai is égtek sokáig, így óriási volt a kockázat. Félő volt az is, hogy akkor süllyedne el végleg a hajó, ha megnyitnák a páncélzatát. A búvárok igyekeztek feltárni ezt a roncsot is, de nem tudtak hozzáférni ahhoz a részhez a hajóorrban, ahonnan a hangokat hallották.

Az őrök befogták a fülüket, hogy ne hallják a kopogást. Több katona azt kérte, helyezzék máshova, mert nem bírja hallgatni a túlélők segélykérését.

Lángolnak az amerikai csatahajók Pearl Harborban. Balra az első a West Virginia

Hat hónappal később kiemelték a West Virginiát és megkezdték a roncs átvizsgálását. Az iszapot, megégett festéket kimosták a hajótestből, a leszakadt berendezéseket elszállították és kiemelték belőle az emberi maradványokat is. A hatalmas csatahajó orrában a munkások egyszer csak kinyitottak egy kis raktárhelyiséget, ahol megtalálták három matróz holttestét. Mellettük egy naptár hevert a földön. 

A naptárban 1941. december 7-e volt az első nap, amelyet áthúzott valaki egy piros ceruzával, az utolsó pedig december 23-a volt. A szerencsétlen matrózok összesen 16 napig még életben voltak az elsüllyedt hajóban. 

A szomszédos fülkében találtak ennivalót és vizet, illetve zseblámpákat. A három tengerész halálát végül fulladás okozta – elfogyott a levegőjük. Ronald Endicott 18, Clifford Olds 20, Louis Costin pedig 21 éves volt.

Az amerikai haditengerészet parancsnoksága letagadta a családok előtt, hogy a fiaik még több mint két hétig szenvedtek az elsüllyedt csatahajóban. A három matróz naptárát a kiemelés után átadták a flotta személyzeti parancsnokának, aki aztán elvesztette.