Az Afrikában élő emberszabású majmok több mint harmadát veszélyezteti a bányászat

A csimpánz is lehet Ebola-hordozó
A csimpánzokat is veszélyezteti a bányászat
Vágólapra másolva!
Az Afrikában élő emberszabású majmok több mint harmada van veszélyben a bányászat miatt - állapította meg a Science Advances folyóiratban publikált új tanulmány.
Vágólapra másolva!

 A fenntartható biodiverzitás kutatásával foglalkozó hallei kutatóközpont (German Centre for Integrative Biodiversity Research, iDiv) tudósainak tanulmánya szerint a mintegy 180 ezer csimpánzt, bonobót és gorillát érintő fenyegetést mindeddig alábecsülték.

A csimpánz is lehet Ebola-hordozó
A csimpánzokat is veszélyezteti a bányászat
Fotó: Forrás: MTI/AP/Martin Meissne

A tiszta energiára való átállás miatt az Afrikában található fontos ásványok, köztük a réz, a lítium, a kobalt és a ritkaföldfémek iránt megnőtt a kereslet, ami a bányászat fellendülését hozta magával - emlékeztettek a kutatók, hozzátéve, hogy az infrastruktúra-fejlesztések, az útépítések, a korábban lakatlan területeken felépített települések, továbbá a vadászat és a betegségek is veszélyeztetik a majompopulációkat.

A tanulmányban 17 afrikai országban található - már működő vagy fejlesztés alatt álló - bányatelep adatait elemezték. A bányák elhelyezkedését összehasonlították a majompopulációk élőhelyeivel, azt feltételezve, hogy a telepek tíz kilométeres körzetében élő majmokat közvetlenül, az ötven kilométeres körzetben élőket pedig közvetve érinti a bányászat.

A bányák és az emberszabásúmajom-populációk élőhelye közötti legnagyobb átfedéseket Libériában, Sierra Leonéban, Maliban és Guineában találták. Guineában különösen kiugró volt az átfedés: a tanulmány szerint ott több mint 23 ezer csimpánzt, illetve a majompopuláció 83 százalékát érintheti közvetve vagy közvetlenül a bányászati tevékenység.

A Rewild környezetvédő szervezet a tanulmány nyomán kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy miközben a klímaváltozás hatásainak csökkentése miatt helyes és fontos a fosszilis energiától való eltávolodás, ennek oly módon kell történnie, hogy az ne veszélyeztesse a biodiverzitást.