Akárcsak Beethoven, süketen írta meg leghíresebb darabját Smetana

Bedřich Smetana házikoncertet ad a barátainak (František Dvořák festménye 1862-ből)
Fotó: František Dvořák
Vágólapra másolva!
Magyarországon Bedřich Smetana leginkább a Hazám című hatrészes szimfonikus ciklus egyik darabjának, a Moldvának köszönheti máig fennmaradó nevét. A cseh romantikus zene nemzetközi tekintélyét megteremtő komponista élete amennyire szerencsésen indult – hiszen 18 gyermek közül ő volt az első fiú, aki megélte a csecsemőkort –, olyannyira tragikusan fejeződött be.
Vágólapra másolva!

Liszt Ferenc személyében kopogtatott be hozzá a szerencse


Egy kelet-csehországi faluban 1824. március 2-án született Smetana kivételes tehetsége korán megmutatkozott, hiszen ötévesen már vonósnégyesben játszott, illetve Auber A Portici néma című operanyitányának zongorafeldolgozását is könnyedén előadta. A zeneszerzést az elismert cseh-német zongoraművésznél, Josef Prokschnál tanulta. Fiatalkorát ugyanakkor nagy szegénységben töltötte, míg be nem kopogtatott hozzá a szerencse Liszt Ferenc személyében, akivel közösen alapították meg a később nagy népszerűségnek örvendő Zongoraintézetet. 

Liszt Ferenc fotója 1860-ból. Smetana Liszttel közösen alapította meg a Zongoraintézetet
Fotó: Franz Hanfstaengl  / Wikimedia Commons

Magánéletében bekövetkező szerencsétlenségek miatt (rövid időn belül első feleségétől és három gyermekétől is végső búcsút kellett vennie) Svédországba költözött, ahol éveken át a Göteborgi Filharmonikus Zenekart vezette. Felesége elhunyta után egy évvel újra rátalált a szerelem, második feleségével életük végéig kitartottak egymás mellett.

 

Antonín Dvořák vette védelmébe a méltatlan támadásokkal szemben

 

A külföldi kitérő után végleg letelepedett Prágában, és a cseh nemzetnek ajánlotta fel szolgálatait: többek között kezdeményezte a Cseh Nemzeti Színház felépítését, mindeközben megírta a cseh népzene elemeire épülő Az eladott menyasszony című nemzeti vígoperát. A darab óriási siker aratott. Smetanának azonban ellenlábasai is akadtak. Köztük a legjelentősebb a Prágai Énekiskolát igazgató František Pivoda.

A nagy sikert aratott "Az eladott menyasszony" partitúrájának címlapja
Fotó: Láďa Novák / Wikimedia Commons

 Ő úgy vélte, Smetana műveiben túlságosan épít a Richard Wagner által ihletett „német stílusra”. Smetanát a cseh zenei élet több prominens tagja – köztük Antonín Dvořák és védelmébe vette, a zeneszerző így végül győztesen került ki a konfliktusból.

 

Akárcsak Beethoven, süketen komponálta meg a leghíresebb alkotását

 

Életének utolsó tíz éve viszont gyötrelmek között telt el: először súlyos torokbántalmakra panaszkodott, majd kiütések is ellepték a testét. Ám egy vadászatot követő megfázás után kezdődtek el igazán a végzetes sorscsapások: hallása rohamosan elkezdett romlani. 

Olyannyira, hogy az eleinte csak szédülésre és fülzúgásra panaszkodó Smetanát orvosai eltiltották mindenféle zenei tevékenységtől.

 A zeneszerző nem tudott megbarátkozni a süketségével, sorra járta a neves orvosokat, mindhiába. Hónapok teltek el, mire újra alkotni kezdett. Nem adva fel a reményt, hogy neve ismét felbukkan a nyilvánosságban, megírta a Hazám című szimfonikus költemény-ciklusát.

Smetana fotója 1878-ból
Fotó:  Library of Congress  / Wikimedia Commons

 Életének utolsó négy évében kezdődött el szellemi leépülése, de továbbra is komponált, amíg orvosai attól el nem tiltották. Szellemi állapotának romlásáról több levél is tanúskodik, egyikben így ír: „Kedves Barátom! Nagy sietve írok avégett, hogy vásároljon számomra húsz-harminc vörös postabélyeget, amelyiken a nagy ötös van!” A halál a prágai elmegyógyintézetben érte 1884. május 12-én. A boncolás során kiderült, hogy egyetlen alapbetegség, a szifilisz okozta az összes orvosi tünetét.

 

Csak későn kezdett el cseh nyelven is írni

 

A nemzetének nyolc operát és még több szimfonikus költeményt ajándékozó Smetana nagy mértékben merített hazájának történelméből és tájaiból, gondoljunk például a méltóságteljesen hömpölygő Moldva folyóra. Érdekesség, hogy a zeneszerző elsősorban németül beszélt, csak később kezdett el csehül is írni, mégis nemzetének nagy alakjává vált. További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.