A James Webb űrteleszkóppal fedezték fel az univerzumot a big bang után elsőként megvilágító csillagok nyomát

Az első csillagok feltehetően tiszta héliumból, hidrogénből, esetleg kevés héliumból álltak (illusztráció)
Az első csillagok feltehetően tiszta héliumból, hidrogénből, esetleg kevés héliumból álltak (illusztráció)
Fotó: NAOJ
Vágólapra másolva!
Gondolkodott már azon, miből állhattak az ősrobbanás (big bang) utáni első csillagok? Tekintettel arra, hogy a világegyetem legtöbb fémje feltehetően felrobbant halott csillagokból származik, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az elsőszülöttek szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állhattak, az ősrobbanásból keletkezett primitív anyagból. Jó elképzelés, csak a helyzet az, hogy még senki sem látott ilyen tiszta anyagú csillagot. Úgy tűnik azonban, hogy egy nemzetközi kutatócsoport talán felfedezett valami fontosat a James Webb űrteleszkóp segítségével.
Vágólapra másolva!

A NASA, valamint az európai és a kanadai űrügynökségek együttműködéséből összeállt csapat a GN-z11 galaxist tanulmányozta, amely akkor létezett, amikor a 13,8 milliárd éves világegyetem még csak körülbelül 430 millió éves volt, olvasható a Mashable cikkében. 

A galaxis körül lévő halóban egy héliumhalmazt találtak.

 Az Astronomy & Astrophysics tudományos folyóirat által publikálásra elfogadott új kutatás a modern asztrofizika egyik legfontosabb felfedezéséhez vezethet. 

Az első csillagok feltehetően tiszta héliumból, hidrogénből, esetleg kevés héliumból álltak (illusztráció)
Az első csillagok feltehetően tiszta héliumból, hidrogénből, esetleg kevés héliumból álltak (illusztráció)
Fotó: NAOJ

„Az a tény, hogy a héliumon kívül semmi mást nem látunk, arra utal, hogy ez a halmaz meglehetősen ősi lehet” - mondta közleményében Roberto Maiolino, az Egyesült Királyságbeli Cambridge-i Egyetem vezető kutatója. 

Az elmélet szerint a tudósok számítottak arra, hogy ilyen halmazokat találnak a korai korszakokból származó masszív galaxisok körül. 

A feltételezés szerint ezek az ősi gázzsebek összeomolhatnak, és úgynevezett III-as populációjú csillaghalmazokat alkothatnak - mondta Maiolino. 

A némileg megtévesztő nevű III. populációs csillagokhoz azok az égitestek tartoznak, amelyeknek az elmélet szerint a korai világegyetemben kellett volna keletkezniük, mielőtt a fémek - a héliumnál nehezebb elemek csillagászati megnevezése - léteztek volna. A csillagok feltételezhetően nagyon nagy tömegűek, fényesek és forrók voltak. 

James Webb Space Telescope, illustration
James Webb űrtávcső (illusztráció)
Fotó: Science Photo Library via AFP

Az 1940-es években a csillagokat két fő kategóriába sorolták: a fémekben gazdag és a fémekben szegény csillagokra - írja az ausztráliai Swinburne Műszaki Egyetem. De még ez utóbbiak is jóval több fémet tartalmaznak, mint amennyi az ősrobbanásból visszamaradt primitív gázból származhatott volna. 

A csillagászok végül a csillagok egy még nem látott harmadik populációjában kezdtek el gondolkodni, amely az ősrobbanás tiszta anyagából állt, amelyet a csillagok korábbi generációi nem használtak fel.

 Innen származik a III. populációs csillagok elnevezés. 

A csillagok magjait elemgyáraknak tekintik: Például a szén, ugyanaz a vegyi anyag, amelyen az ember és a földi élet nagy része alapul. Ezután szupernóva-robbanások révén nehéz elemeket, például a csontokban található kalciumot és a vérben lévő vasat terjesztenek a csillagközi térben. Ez a szétszóródás a csillagok és bolygók új generációit indítja útnak, de a tudósok elismerik, hogy még sokat kell tanulniuk a folyamat korai szakaszáról. 

GN-z11 galaxis
A GN-z11 galaxis elhelyezkedése a csillagok között
Fotó: NASA / ESA / CSA / STScI / Brant Robertson / Ben Johnson / Sandro Tacchella / Marcia Rieke / Daniel Eisenstein

A csillagászatban a távolabbra tekintés a múlt megfigyelését jelenti, mivel a fénynek és a sugárzás más formáinak hosszú időbe telik, mire elérnek hozzánk. A Webb-űrteleszkóp a kozmosz rendkívül korai időszakának tanulmányozására épült, az infravörös hullámhosszúságú láthatatlan fényt érzékelve. Röviden, az űrben található sok por és gáz elhomályosítja a rendkívül távoli és eleve halvány fényforrásokra való rálátást, de az infravörös hullámok át tudnak hatolni a felhőkön. 

„A küldetés eredeti célja az volt, hogy meglássuk az első csillagokat és galaxisokat” - mondta Eric Smith, a Webb programtudósa 2022-ben – „azt akartuk megnézni, ahogy az univerzum először kapcsolja fel a fényeket.” Talán ez most sikerült.