A start előtt elhalasztották egy orosz-fehérorosz-amerikai legénységű űrhajó indítását Bajkonurban

Szojuz MS-24 űrhajó
Szojuz MS-24 űrhajó korábbi indítása
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Törölte közvetlenül a start előtt a Bajkonur Űrközpont csütörtökön az orosz-fehérorosz-amerikai legénységű Szojuz MS-25 űrhajót szállító Szojuz-2.1a hordozórakéta indítását.
Vágólapra másolva!

Az indítás automatikusan állt le. Az űrhajó fedélzetén Oleg Novickij orosz, Marina Vasziljevszkaja fehérorosz és Tracy Dyson amerikai űrhajós tartózkodott.

Szojuz MS-24 űrhajó
Szojuz MS-24 űrhajó korábbi indítása
Fotó: AFP

Miközben a Roszkoszmosz orosz űrhivatal már a tervezett startot közvetítette, a központ elrendelte az indítókomplexum egységeinek kiindulási állapotba helyezését és a rakéta 24 órás parkoltatását.

Az automatikus leállítás okát nem közölték azonnal, de a Roszkoszmosz a Telegram-csatornáján tájékoztatást ígért. A NASA amerikai űrkutatási hivatal az X közösségi hálózatban sugárzott adás során azt közölte, hogy a Szojuz hajtóművei nem kapcsolódtak be időben, és az indítást március 23-án, szombaton ismétlik meg. A Roszkoszmosz ezt az információt nem kommentálta azonnal.

Az űrhajónak a tervek szerint több mint három órányi repülés után kellett volna dokkolnia a Nemzetközi Űrállomás Pricsal moduljához.

Novickij és Vasziljevszkaja 12 napot töltött volna az állomáson, majd a Szojuz MS-24-es űrhajóval tért volna vissza a Földre. Dyson az orosz-amerikai "keresztrepülési megállapodás" keretében utazott volna az űrállomásra.