Az évszakhoz képest szélsőséges hőhullám tombol Dél-Vietnamban

Vietnam hőhullám
A nagy hőség miatt a rizsföldek is kiszáradnak Vietnamban
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Szélsőséges hőhullám tombol Dél-Vietnamban - közölte szerdán a térség meteorológiai és vízjelző szolgálatának előrejelzési osztályvezetője.
Vágólapra másolva!

 Le Dinh Quyet hozzátette, hogy a hosszú ideje tartó és a szokásos csúcsidőszakhoz képest néhány héttel korábban érkezett, 37-38 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel járó időszak teljesen eltér a februárban megszokottól. Kiemelte, hogy a következő hónapokban sem várható változás. Elmondta azt is, hogy a régiót érintő trópusi nyár csúcspontjának normális körülmények között áprilisban vagy májusban, 39 Celsius-fokos hőmérséklettel kellene bekövetkeznie.

Vietnam hőhullám
A nagy hőség miatt a rizsföldek is kiszáradnak Vietnamban
Fotó: AFP


A Vietnam kereskedelmi fővárosának számító Ho Si Minh-város és a Mekong folyó deltavidéke február eleje óta szenved a kánikulától, amely egyre jobban kiszárítja a rizsföldek öntözésében és az áruszállításban is nélkülözhetetlen csatornákat. A helyi rizstermelők máris arra panaszkodnak, hogy a hiányzó esővizet csak a csatornákból való szivattyúzással tudnák pótolni, ami a talajvízszint csökkenését vonná maga után. A VNExpressz állami médiaportál a helyi hatóságok adatait idézve közölte, hogy az érintett régióban, Ca Mauban több mint 80 vízcsatorna máris kiszáradt, és ez, valamint az év eleje óta bekövetkezett földcsuszamlások már mintegy 13 milliárd vietnami dong (195,6 millió forint) értékű kárt okoztak a területen.


A meteorológus szerint a szokatlan februári hőség a klímaváltozással együtt járó El Nino jelenséggel magyarázható, amelynek már globálisan érzékelhető hatása van.


Az ENSZ szakintézményeként működő Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) január közepén arra figyelmeztettek, hogy a 2024-ben világszerte megdőlhetnek a tavalyi - már példátlannak számító - melegrekordjai, az pedig csaknem teljesen biztos, hogy ez az év is bekerül majd a világtörténelem öt legmelegebb éve közé.