Óriási felfedezés, 240 millió éves sárkány maradványait találták meg

Vágólapra másolva!
Hatalmas felfedezést tettek a kutatók. Most először az emberiség történetében az új fosszíliák megtalálásával lehetővé vált, hogy bemutassanak teljes egészben egy 240 millió éves „sárkányt” – közölte a Skót Nemzeti Múzeum.
Vágólapra másolva!

A Kínában a triász időszakból származó, öt méter hosszú hüllőt először 2003-ban azonosították. A következő tíz évben öt újabb példányt találtak a paleontológusok. Ám most először tudták megmutatni a Dinocephalosaurus orientalis névre keresztelt lényt - írja a Bors.

- Az egyik teljesen csuklós fosszília, az utolsóként napvilágra került, gyönyörű, teljes példányt kínált az orrhegytől egészen a farokcsúcsig - mondta Dr. Nick Fraser, az NMS nemzeti tudományok őrzője és az egyik kutató, majd hozzátette: 

Egyfajta nyolcas alakban gömbölyödik körbe, és nagyon emlékeztet egy kínai sárkányra.

Az újabb fosszíliák alapján arra lehet következtetni, hogy a mitikus lénynek 32 csigolyája volt. Ebből az adódik, hogy rendkívül hosszú nyaka volt, ami valószínűleg a halfogásban segítette. Az egyik fosszília gyomrában halmaradványokat is találtak, valamint a billegő végtagjai is arra utalnak, hogy sziklás, hasadékos vizekben táplálkoztak.

- Szóval még mindig elég sokat küszködünk, mint ahogyan a triászban élő sok más állat esetében is. 

Az tényleg egy furcsa és csodálatos világ volt, ahol mindenféle elképzelhetetlen állatok olyan dolgokat csináltak, amiket a maiak nem 

– tette hozzá a kutató.