Monumentális felfedezést tett Olaszországban egy történész professzor

Római Birodalom, Konstantin császár
Légi fotó arról, amiről Douglas Boin úgy véli, hogy egy birodalmi kultiusz templom belső falai. A templom rögtön azzá vált, amit Boin úgy hív, hogy a 4. századi Itália és a késői Római Birodalom birodalmi kultuszának valaha volt legnagyobb bizonyítéka.
Vágólapra másolva!
Douglas Boin a Szent Lajos egyetem történész professzora jelentős bejelentést tett az Amerikai Régészeti Intézet éves találkozóján: ő és csapata felfedezett egy ókori római templomot, ami jelentős bepillantást nyújt abba szociális változásba, ahogy a Római Birodalomban a pogány istenektől kereszténység felé mozdultak. - írja a Szent Lajos Egyetem honlapján.
Vágólapra másolva!

Egy monumentális struktúra 3 falát találták, és a bizonyítékok azt sugallják, hogy egy római templomhoz tartoztak, ami Konstantin idejéből, Kr. u. 4-ből származik. Ez jelentősen segíteni fogja az ókori Róma, az ókori városkép és a városi társadalom megismerését a késői Római Birodalomban, mert megmutatja a kontinuitást a klasszikus pogány világ és a korai keresztény római világ között, ami gyakran elhomályosodik, vagy ki van írva az átfogó történelmi narrativákból. A felfedezést a csapat a nyár folyamán tette. Boin Spello városában ásott. Spello híres középkori, hegytetőn lévő város kb. 20 percre Assisitől és 2.5 órára Rómától északra. Boin egy Konstantin császártól való 4. századi városi embereknek a vallási ünnepre vonatkozó rendelet miatt választotta a várost. A 18. században felfedezett rendelet Spello lakosainak, hogy egy vallási fesztivált városukban ünnepelhetnek és ne kelljen nagy távolságra utazniuk egy másik fesztiválra.

De ehhez a városnak egy templomot kellett állítania Konstantin isteni ősei, a Flavian család számára, és imádniuk kell őket, ami mutatja, hogy milyen multikulturális volt a római társadalom abban az időben. Volt egy figyelemre méltó kontinuitás a római világ és a korai keresztény világ között. A dolgok nem máról holnapra változtak meg.

Felfedezésük előtt a csapatnak fogalma sem volt róla, hogy voltak aktuális fizikai, vallásos helyszínek, amik a késői birodalmi kultusz gyakorlathoz társultak. Boin Spelloba utazott és felügyelte a földalatti képalkotást, hogy meghatározzák vajon van-e valami potenciális rom a felszín alatt, amit fel kell tárni. Sok hét után, majdnem véletlenül, Boin végül ígéretes képeket kapott egy parkolóház alatt, ahol a templom feltételezhetően volt. A csapat nagyon óvatosan a földbe ásott, míg találtak két szomszédos falat. A további ásás feltárta azt, amiről Boin úgy vélte, hogy a templom belső fala. A templom rögtön azzá vált, amit Boin úgy hív, hogy a 4. századi Itália és a késői Római Birodalom birodalmi kultuszának valaha volt legnagyobb bizonyítéka.

Más római birodalmi helyekről vannak bizonyítékok arra, hogy a keresztény hódítók támogatták a birodalmi kultusz gyakorlatát.

Az tudták a kutatók, hogy a pogányok a 4. században istentiszteleteket tartottak a templomaikban,, de azok mind kisszámúak és jelentéktelenek. És tudták, hogy a keresztények támogatják a birodalmi kultuszt, és tudták anélkül, hogy tudták volna hogy ez hol történhetett. Boin azt mondja, hogy ez a templom hidat képez két mérföldkő között, és ilyen tekintetben, ez eltér minden templomtól, amiket ismer a 4. századi Római Birodalom földközi-tengeri világából. Minden a 4. századi Római Birodalom birodalmi kultusz tanulmánynak most már figyelembe kell majd vennie ezt a templomot, ami egy hihetetlen felfedezés.

Légi fotó arról, amiről Douglas Boin úgy véli, hogy egy birodalmi kultiusz templom belső falai. A templom rögtön azzá vált, amit Boin úgy hív, hogy a 4. századi Itália és a késői Római Birodalom birodalmi kultuszának valaha volt legnagyobb bizonyítéka. Forrás: https://www.slu.edu/news/2024/january/imperial-cult-temple-ruins.php

A felfedezéssel Boin meg tudja mutatni, hogy akkoriban a társadalmi változások milyen lassan történtek.

Bár Konstantin volt az első római császár, aki hírhedten kereszténnyé lett, majdnem 70 évig tartott, hogy a kereszténység a Római Birodalom hivatalos vallásává legyen, Theodosius császár alatt.

Ez idő alatt még sok meggyőzésre és fokozatos változásra volt szükség, hogy a pogány isteneket tisztelők kereszténnyé váljanak.

Boin és csapata nyáron visszamennek Spelloba, hogy teljesen feltárják a területet megvizsgálandó a teljes templomot, ahol azt reméli még több jelentős felfedezéseket tesznek.

(Forrás: Saint Louis University: https://www.slu.edu/)