Ön el tudja képzelni az életét koffein nélkül?

kávé, kávéfogyasztás
A vérben lévő koffein befolyásolhatja a cukorbetegség kockázatát
Vágólapra másolva!
A koffein a világ legtöbbet fogyasztott pszichoaktív vegyülete. Még ha valaki nem is iszik kávét vagy teát, valószínűleg akkor is rendszeresen fogyaszt koffeint, hiszen a szénsavas üdítőitaloktól kezdve a megfázás elleni szereken át a koffeinmentes kávéig és a csokoládéig mindenben megtalálható.
Vágólapra másolva!

Mindig vannak káros hatásai

A koffein gyorsan felszívódik a szervezetben: két órán belül éri el a csúcshatást, bár akár kilenc óráig is eltarthat, mire elhagyja a szervezetet. Emellett

vízben és zsírban is oldódik, így a test minden szövetébe eljut,

ami megmagyarázza, hogy ez a természetben előforduló stimuláns miért hathat így a test számos különböző részére.

A vérben lévő koffein befolyásolhatja a cukorbetegség kockázatát Forrás: Pexels

– mondta Adam Taylor professzor, a Lancaster Egyetem Klinikai Anatómiai Oktatási Központjának igazgatója a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ennél több izomremegéshez, hányingerhez, fejfájáshoz, szívdobogáshoz és szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet.

De még azok is úgy érezhetik, akik naponta csak néhány csésze kávét vagy teát fogyasztanak, hogy ennek még mindig vannak káros hatásai: például ingerlékenység, elalvási nehézségek és idegességérzet. Ez az oka annak, hogy

egyre többen döntenek úgy, hogy felhagynak a koffeinnel.

Ha valaki a koffein elhagyásán gondolkodik és kíváncsi arra, hogy milyen előnyei lehetnek, íme, mit mondanak a kutatások.

Az agy működése

A koffeinmegvonás fejfájást, fáradtságot és kimerültséget okozhat. Ennek oka, hogy a szervezet egyfajta toleranciát alakít ki a koffeinnel szemben. Az a metilxantin-származék az adenozin által használt receptorhoz kötődik az agyban.

A koffein kapcsolódása ezekhez a receptorokhoz okozza, hogy a szervezet késlelteti a fáradtság kialakulását.

Idővel azonban az agysejtek több adenozinreceptort termelnek, hogy a normális adenozinmegkötés megtörténhessen.

Így, amikor abbahagyjuk a koffeinfogyasztást, akkor felesleges adenozinreceptorok maradnak, ami lehetővé teszi, hogy a fáradtság a szokásos módon jelentkezzen, és az illető fáradtabbnak érzi magát, mint korábban.

A kávéhoz könnyű hozzászokni, a koffein jótékonyan élénkít, ráadásul finom is Forrás: pexels.com

– magyarázta Adam Taylor. – Ha tehát abbahagyjuk a stimuláns fogyasztását, körülbelül 24 óra elteltével az erek visszatérnek a normális állapotukba, ami fokozza az agy véráramlását és fejfájást válthat ki.

Ezek átlagosan akár kilenc napig is eltarthatnak. A koffeinről való leszokás átmenetileg fokozhatja a fájdalomérzékelést és a fájdalomérzékenységet.

Ez az élénkítő szer ráadásul negyven perccel késlelteti a melatonin (egy olyan hormon, amely fáradtságot okoz) felszabadulását.

A koffein emellett csökkenti a teljes alvásidőt és lerövidíti a mély alvás időtartamát, ami növelheti a fáradtságot másnap. Fogyasztását abbahagyva a javulás már 12 órán belül érezhető. És még egy érv: a koffein csökkentése vagy megszüntetése javíthatja a hangulatot.

A szív- és érrendszer egészsége

A koffein csökkentése vagy elhagyása gyógyíthatja a gyomorégést és az emésztési zavarokat. A koffein ugyanis savkiválasztást indít el a gyomorban és gyengíti a nyelőcső záróizmát, amely szabályozza a gyomortartalom visszaáramlását a nyelőcsőben. Ez viszont

gyomorégést és emésztési zavarokat vált ki.

Ön el tudná hagyni a kávéfogyasztást? Forrás: Image Source via AFP/? Image Source, all rights reserved./Raphye Alexius

Elhagyása csökkentheti a vérnyomást és a pulzusszámot is, bár más tanulmányok kevés változást mutattak ki. Ez a szakemberek szerint azért lehet, mert ha valaki hosszú éveken át naponta fogyaszt koffeint, akkor a szervezete alkalmazkodik a kitettséghez, így

az idegrendszerre, a belekre és a szívre gyakorolt stimuláló hatása válik az „új normává".

Úgy tűnik, hogy a koffeintoleranciának és az anyagcserének genetikai összetevője is van. Ez azt jelentheti, hogy néhány emberre jobban hat, mint másokra.

Egy ragyogóbb mosoly és kevesebb út a toalettre

A koffein elhagyása javíthatja a fogak fehérségét; nem közvetlenül a stimuláns miatt, hanem azért, mert a tea és a kávé olyan vegyületeket tartalmaz (többek között tanninokat), amelyek elszínezik a fogakat.

Az energiaitalokban lévő cukor szintén károsíthatja a fogakat, de a leszokás segíthet megvédeni őket.

Bizonyítékok utalnak arra, hogy a koffeintartalmú italok csökkenthetik a nyáltermelés mennyiségét, amely általában megvédi a fogainkat a károsodástól. Az is előfordulhat, hogy a leszokás után megnő az érzékenységünk az édes ételek és italok ízére, mivel a koffein megzavarja az édes anyagok ízlelését.
A koffein a belek simaizomzatára is hatással van, különösen a vastagbélben, ahol összehúzódást okoz és ürítési ingert vált ki.

A koffein elhagyása javíthatja a fogak fehérségét Forrás: Pinterest

Megváltoztathatja a bélsár állagát is, különösen, ha túl sokat iszunk, mivel a koffein befolyásolja a vízfelvételt.

A koffeinfogyasztás csökkentése kevésbé gyakori ürülési késztetést okozhat és a széklet állaga is megváltozhat. Ne feledjük azt sem, hogy enyhe vízhajtóként is hat, ami a vizelettermelés növekedését okozza. Ez azért van, mert a koffein megköti a vesében lévő adenozinreceptorokat, ami megváltoztatja a nátriumcserét és befolyásolja a vízvisszatartást. Bizonyított, hogy a stimuláns a hólyagot is irritálja, ami gyakoribb vizelési ingert okozhat. A koffein elhagyása viszont csökkentheti a napi WC-látogatásokat.