A legrégebbi ismert fosszilizált bőr megmutatja, hogy az élet hogy adaptálódott a szárazföldhöz

Captorinhus
Captorinhus, egy korai magzatburkos, a perm időszak ( körülbelül 299 millió-252 millió évig) idején sétált a szilárd talajon.
Vágólapra másolva!
Majdnem 290 éves paleozoikumból származó fosszilizált bőr, amit találtak. - írja a Science News
Vágólapra másolva!

A sötét ezüst kő, amit egy oklahomai mészkő bányából szedtek ki, a világon valaha talált legrégebbi bőr fosszília. A fosszília majdnem 290 millió éves, és a magzatburkosok (amniotes) egy kora tagjáé volt. A magzatburkosok a négylábú gerincesek egy ága, mely a kétélűekből fejlődött és ide tartozik minden hüllő, madár és emlős. A kutatók a Current Biology magazinban január 11-én számoltak be felfedezésükről. 21 millió évvel korábbi, mint az egyetlen jelentett fosszilizált bőr, ami a paleozoikumból (541 millió-252 millió éve) származik. A paleozoikum érában az állatok a szárazföldre mentek és szerte ágaztak.

A tőr alakú fosszília minta (a jobb alsó darabtól balra lévő két darab) a legrégebbi mumifikáltódott bőrminta, amit valhalla találtak. Ez és hét bőrlenyomat (szintén a képen) egy korai négylábú gerinceshez, egy magzatburkoshoz tartozott. Azért fekete, mert az üledéken átszivárgott petróleum és kátrány feketére festette. Forrás: https://www.sciencenews.org/article/oldest-fossilized-skin-life-adapt-land

Bill és Julie May, két fosszília gyűjtő találta a mintát más kiválóan fennmaradt bőr lenyomattal együtt Oklahomában, egy kőbányában, az ősi Richard Spur mészkőbarlang rendszerben. A speciális barlangi körülmények hozzájárultak a fosszília kiváló fennmaradásához. A tetemeket betemette a finom üledék, ami kizárta az oxigént és lassította a bomlást, és ki volt téve a vasban gazdag talajvíznek a vas segít tartósítani a szöveteket. A helyszínen ősi olaj is szivárog. Petróleum és kátrány szűrődött át a maradványokon, ami elzárta a bomlási körülményektől, miközben feketére festette.

Captorinhus, egy korai magzatburkos, a perm időszak ( körülbelül 299 millió-252 millió évig) idején sétált a szilárd talajon. Forrás: https://www.sciencenews.org/article/oldest-fossilized-skin-life-adapt-land

A bőrminták rendelkeznek nem átfedő skálákkal, bár a skála méretek, eloszlások és sokaságok változóak. A minták valószínűleg a méhlepényes testének különböző helyeiről származnak, és lehetséges, hogy különböző állatoktól is. A minta keresztmetszetei egy megvastagodott külső bőrréteget mutatnak (epidermis). Egy robosztus epidermis kifejlődése megvédte a korai magzatburkosokat az elemektől, miközben segített visszatartani a vizet.
A felszínen található újítás végül a madár tollakhoz és az emlősök hajtüszőkhöz vezetett. Az első lépés egy göröngyös magzatburkos bőr volt.

(Forrás: Science News: https://www.sciencenews.org/)