A babiloni Ishtar Kapu lehet, hogy teljesen más célú, mint gondolták

babiloni Ishtar Kapu
A babiloni Ishtar Kapu, ahogy a Pergamom Múzeumban látható Németországban.
Vágólapra másolva!
Régészek megmérték az agyag téglákban talált mágneses mezőt, hogy meghatározzák a babiloni Ishtar Kapu építési dátumát. - írja a Live Science.
Vágólapra másolva!

Úgy gondolták, hogy Babilon ragyogó kék Ishtar Kapuját azért építették, hogy ünnepeljék Jeruzsálem meghódítását - de egy új analízis azt találja, hogy évekkel később állíthatták.
Az ikonikus mázas tégla építményt, melynek építését II.Nabukonodozor király rendelte és vad bikákkal és sárkányokkal dekorálta, míg a Babiloni Birodalomban uralkodott Kr.e. 605-562-ig, 3 fázisban építették és a Mezopotámia déli részén fekvő ókori Babilon város kapuja volt. A konstrukciós fázisok pontos dátuma azonban régóta vita tárgya. Az erről szóló tanulmány január 17-én a PLOS ONE magazinban publikálták.
Míg azt tudott, hogy az első fázist II.Nabukodonozor rendelte, mivel ezekbe a téglákba be van vésve a neve, az kevésbé világos, hogy eltelt-e valamennyi idő a második és harmadik fázis befejezése előtt. Vannak kutatók, akik szerint lehet, hogy II.Nabukodonozor meghalt a kapu elkészülte előtt.

Hogy tisztázzák a félreértést, a régészek kis mintákat gyűjtöttek 5 az Ishtar Kapuból származó égetett sártéglákból (most rekonstruálva a Pergamon Múzeumban Berlinben), melyek kiterjednek a 3 fázisra és archeomagnetizmussal megmérték mindegyiknek a geomágneses mezejét.

Az archeomagnetizmus megméri a Föld mágneses mezejét, ami konzerválódik egy régészeti objektumban. Ez a szénizotópos kormeghatározásnál (a régészeti mérések leggyakoribb módszere) pontosabb időbélyeg.

Ez az új elemzés azt állapította meg, hogy nem volt jelentős kronológiai rés az egyes konstrukciós fázisok között és, hogy a kapu komplexet kis idővel Jeruzsálem Kr.e. 586-ban történt babiloni meghódítása után építették.

Jeruzsálem meghódítása alatt a babilóniaiak lerombolták Salamon Templomát (más néven Első Templom), leégették a várost, és száműzték a zsidókat Babilóniába, Mezopotámia déli részébe.

A babiloni Ishtar Kapu, ahogy a Pergamom Múzeumban látható Németországban. Forrás: https://www.livescience.com/archaeology/babylons-ishtar-gate-may-have-a-totally-different-purpose-than-we-thought-magnetic-field-measurements-suggest

A kutatók arra jutottak, hogy mivel az 5 téglában az összes mágneses mező mérés hasonló volt, a rekonstrukciókat körülbelül ugyanakkor: Kr.e. 583-ban hajtották végre.

A korszak II.Nabukodonozor uralkodásának periódusán alapszik, mely alatt a kapu építését elrendelték, ami azt jelzi, hogy a király élt a kapu befejezésekor.

A felfedezés azt sugallja, hogy az Ishtar Kapu stílusa nem változott a konstrukció folyamata alatt, hanem a II. és III. fázis a kapu eredeti tervéhez kapcsolódik és a konstrukció folyamatát tükrözi, nem pedig későbbi kiegészítéseket, leválasztva az I.fázis eredeti konstrukciójáról. A kutatók remélik, hogy hasonló archeomágneses analízist tudnak végezni más Mezopotámiában lévő ókori struktúrákon, mivel az égetett téglák ehhez a technikához megbízható forrásnak bizonyultak és gyakori építőanyagok voltak abban a korban.

(Forrás: Live Science: https://www.livescience.com/)