A gyilkos átok: 26-an haltak meg rejtélyes körülmények között

Tutanhamon
A Tutanhamon sírjának felfedezéseután bekövetkezett sorozatos halálesetek keltették életre a fáraó átkénak legenáját
Vágólapra másolva!
Idén volt pontosan százegy éve, hogy 1922. november 26-án a brit múzeumi rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, Lord Carnarvon, valamint a lord leánya, Lady Evelyn egy gyertya remegő fénye mellett bepillanthattak az „elveszett fáraó", Tutanhamon kincsekkel zsúfolt sírkamrájába. A három és fél évezredig a feledés homályában rejtőzködő sírkamra megtalálását tekintik a huszadik század legnagyobb régészeti felfedezésének. A sírkamra bejáratát lezáró lepecsételt falat azonban Carter és Lord Carnarvon kénytelenek voltak sajátkezűleg kibontani, mert az ásatáson dolgozó egyiptomi munkások a fáraó átkától való babonás félelmükben megtagadták ezt. Az átoktól rettegés látszólag nem is tűnt indokolatlannak, mert a sírkamra felfedezése után sorra haltak meg azok, akik az egyiptomiak babonás hite szerint a fáraó örök nyugalmának megbolygatásával kihívták maguk ellen a sorsot.
Vágólapra másolva!

A halál szárnya gyorsan eléri azt, aki a fáraó nyugalmát háborgatja"
(Óegyiptomi sírvédő átok)

A rajzolóból lett amatőr régész és egy brit főrend különös találkozása

1923. november 4-ének késő délutánján a fekete frakkot, csíkos mellényt és fehér kesztyűt viselő inas illedelmesen bekopogtatott az ősi Highclere-kastély könyvtárszobájának vastag tölgyfaajtaján, majd egy ezüsttálcára tett sürgönyt helyezett ura, Lord George Herbert, Carnarvon 5-ik grófjának íróasztalára. A sürgöny a messzi Egyiptomból érkezett, amit a lord pártfogoltja, Howard Carter adott fel a luxori postahivatalban. Lord Carnarvon izgatottan feltépte a táviratot, amelyben a következő rövid üzenet állt: „Végre csodálatos felfedezést tettem a völgyben. Pompás sír, érintetlen pecsétekkel. A megérkezéséig mindent érintetlenül hagyunk." Lord George Herbert az üzenetből azonnal megértette, hogy a saját kétségeivel szemben támogatottja, Howard Carter a gyermekkori álmát beteljesítve megtalálta a rejtélyes „elveszett fáraó", Tutanhamon sírját.

Lord Carnavon és Howard Carter Forrás: Hulton Archive

Carter és a lord barátsága még 1907-ben vette kezdetét a dél-egyiptomi Luxorban. Howard Carter, a British Museum egykori rajzolója noha nem volt végzett archeológus, de szorgalmának és lelkesedésének köszönhetően a századforduló idején már az egyik legelismertebb egyiptológusnak számított, akit 1900-ban – mindössze huszonhat évesen – a felső-egyiptomi régészeti kerület igazgatójának neveztek ki. Carter szépen felívelő karrierjének egy 1904-ben történt incidens vetett véget, amikor is egy francia turistacsoport látogatta meg thébai ásatásait. A lármás és fegyelmezetlen turisták mindent letapostak, összevissza fogdosták és rakosgatták a csomagolásra előkészített leleteket, kivívva ezzel az ásatásvezető haragját.

A Tutanhamon sírjának felfedezése után bekövetkezett sorozatos halálesetek keltették életre a fáraó átkának legendáját Fotó: Polyák Attila - Origo

Carter erélyesen rendreutasította és távozásra szólította fel a leletek között „garázdálkodó" franciákat. Az egyre élesebb hangú veszekedés végül tettlegességig fajult;

a türelmét vesztett és indulatos Carter felpofozta az egyik különösen szemtelenül visszafeleselő turistát.

Az ostoba ügyből hatalmas botrány kerekedett, és minek utána Carter a francia konzulátus követelése ellenére sem volt hajlandó bocsánatot kérni a renitens turistacsoporttól, menesztették az állásából. Ott volt harmincévesen munka nélkül, és úgy tűnt, hogy örökre elbúcsúzhat az álmaitól.

Lord Carnarvon és Lady Evelyn, valamint Howard Carter a Királyok Völgyében folyó ásatáson Forrás: Wikimedia Commons

Lord George Herbert nem sokat értett az archeológiához, Carnarvon 5-ik grófja ugyanis a sportlovairól és a gyors autókhoz való vonzalmáról volt ismert Angliában. 1907-ben azonban súlyos autóbaleset érte a sebességmániás főrendet. A lábadozása idején orvosa tanácsára utazott el Egyiptomba, hogy a télen is kellemes éghajlatú országban regenerálódjon. A sors kifürkészhetetlen akarata itt Luxorban, a helyi brit közösség körében különösen népszerű Hotel Palace-ban hozta össze a két férfit.

Egy szemétlerakó mélyén tárult fel a csoda

Carter – aki ekkoriban a Nílus partján rajzolgatott, és a képei eladásából tartotta fenn magát –, lelkesen mesélt a lordnak az ókori Egyiptom titokzatos világáról és a korábbi ásatásairól. Carter történetei egészen magával ragadták és felvillanyozták a lordot, aki elhatározta, hogy pártfogásába veszi ezt a jobb sorsra érdemes fiatalembert. Befolyásos kapcsolatai révén elintézte, hogy Carter ismét megkapja az 1904-es incidens után visszavont ásatási engedélyét, majd 1909-től kezdve közös régészeti expedíciókba fogtak. Együttműködésükben Carter képviselte a szakmaiságot, a lord pedig az ásatások anyagi fedezetét biztosította, amiért cserébe egy-egy értékes leletet kapott.

A Királyok Völgyében található egyiptomi fáraó (18. dinasztia), Tutanhamon sírjának Lord Carnavon és Howard Carter általi felfedezése idején végzett ásatások Forrás: Harlingue / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Howard Carter sohasem mondott le a nagy gyermekkori álmáról, a misztikus fáraó, Tutanhamon sírjának megtalálásáról. A kor egyiptológusai közül sokan azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán létezett-e ilyen nevű fáraó, akinek személyét csak a mondavilág termékének tartották. A kérdés éppen abban az évben látszódott megoldódni, amikor Carter kénytelen volt – ideiglenesen – búcsút inteni a régészeti pályafutásának. Egy amerikai archeológus, Theodore Davis, aki már hosszú évek óta a Királyok Völgyében végzett ásatásokat,

1904-ben bejelentette, hogy azonosította az „elveszett fáraó", Tutanhamon sírját.

Davis egy olyan viszonylag kis kamrára bukkant, amelyben több cseréptöredéket talált az „Ámon fia" felirattal, vagyis a Tutanhamon kartussal. A sírkamra üres volt, de ez nem számított különlegességnek, lévén, hogy a Királyok Völgyében az addig feltárt összes fáraósírt még az ókorban teljesen kifosztották.

Theodore Davis (a kép bal szélén állva) 1904-ben bejelentette, hogy Tutanhamon nyomára bukkant Forrás: Tha Boston Calendar

Davis interpretációját a korabeli tudomány is osztotta, ezért úgy látszott, hogy a Tutanhamon-rejtély végleg megoldódott. Egyedül csak Howard Carter nem hitt az amerikai archeológusnak, ezért továbbra is igyekezett meggyőzni az erősen kételkedő mecénását, hogy finanszírozzon meg számára egy expedíciót a Királyok Völgyében Tutanhamon sírhelyének felkutatására. A lord ugyan Theodore Davisnek hitt, de végül kötélnek állt, így Carter 1917-ben nekifoghatott a „legrejtélyesebb fáraó" felkutatásához. Öt éven át hatalmas költségek árán végigkutatta a Királyok Völgyének összes zugát, de minden eredmény nélkül. 1922 kora őszén a lord közölte Carterrel, hogy nem finanszírozza tovább a költséges, ámde hiábavalónak bizonyult kutatását.

A múzeumi rajzolóból lett egyiptológus, Howard Carter, Tutanhamon sírkamrájának felfedezője Forrás: Wikimedia Commons

Howard Carter azonban minden rábeszélőkészségét bevetve elérte, hogy Lord Carnarvon adjon neki még egy hónapot. A szerencse ez alkalommal rá is mosolygott; 1922. november 4-én, egy ókori szemétlerakó mélyén az utolsó pillanatban sikerült ugyanis rábukkannia az „elveszett fáraó", Tutanhamon sírkamrájának lejáratára, amiről még aznap délután táviratban értesítette mecénását.

Beteljesedni látszik a fáraó átka

Lord Carnarvon és leánya, Lady Evelyn 1922. november 24-én érkeztek meg Luxorba. A nagy nap november 26-án virradt fel, mert aznap akarták kibontani a sírkamra bejáratát lezáró falat.

A reggel azonban egy baljóslatú előjellel kezdődött.

Carter kedvenc kanáriját, amelynek ketrecét mindig magával vitte az ásatás helyszínére, egy kobra halálra marta, ettől pedig az egyiptomi munkásokat babonás rettegés szállta meg. A kobra ugyanis az egyiptomi mondavilágban a fáraó védelmezője, és a fellahok még hittek abban az ősi babonában, miszerint átok száll annak a fejére, aki megzavarja a fáraó nyugalmát.

A kobra, a "szent ureusz" az óegyiptomi mitológiában a fáraó védelmezője Forrás: PInterest

A munkások vezetője ezért közölte Carterrel, hogy az emberei közül senki sem hajlandó a falbontásban részt venni, mert a kobra felbukkanása rossz ómennek számít. Carter – aki persze nem hitt az ilyesféle ásatag babonákban –, ezért a lorddal és Lady Evelynnel hármasban botorkált le a szűkös és sötét lépcsőlejárón. Carter egy véső és egy kalapács segítségével elkezdte a fal megbontását, miközben a lord a gyertyát tartva világított neki. Amikor sikerült egy résnyi nyílást ütnie a falban, elkérte a gyertyát és bevilágított a résen. Ezután hosszú másodpercekig némaságba dermedt. Az izgatott lord nem tudta tovább türtőztetni magát és megkérdezte Cartert: „Mondja, mit lát kedves barátom?" „Csodálatos dolgokat!" – érkezett a lakonikus rövidségű válasz.

Tutanhamon kiállítás Zaki Hawass régész Egyiptom Fotó: Hirling Bálint - Origo

1922. november 26-án feltárult az „elveszett fáraó" sírkamrájának ajtaja. Tutanhamon sírkamájának felfedezése világszenzáció lett, mint ahogy egyre nagyobb hírverést kaptak azok a sorozatos halálesetek is, amelyek a kamra feltárása után érték azokat, akiket a babonás vélekedés szerint utolért a fáraó átka. A legelső olyan haláleset, amit a korabeli szenzációhajhász sajtó a „fáraó bosszújával" hozott összefüggésbe, a mecénás, Lord Carnarvon különös halála volt. A lordot 1923. márciusának végén miközben Carterrel együtt Tutanhamon sírkamrájában tartózkodott, megcsípte egy moszkitó. A beduzzadt csípést a lord borotválkozás közben megvágta, az apró seb pedig gyorsan elfertőződött.

Carter az elsőként feltárt előkamrában. Egy teória szerint méregbe áztatták a fáraó múmiapólyáját Forrás: Pinterest

A lord ágynak esett és belázasodott. Miután az állapota gyorsan rosszabbodni kezdett, beszállították a kairói brit kórházba. De az orvosi beavatkozás sem segített, és Lord Carnarvon április 5-én vérmérgezésben meghalt.

A halála pillanatában egész Kairó sötétbe borult az egyidejűleg beállt hirtelen áramszünet miatt.

Odahaza Angliában a Highclere-kastélyban, amikor a lord meghalt, a kutyája panaszosan vonyítani kezdett, majd az eb is elpusztult. Pár héttel később a lord öccsét, Auedry Herbert ezredest ragadta el a halál, és napokkal később az őt ápoló nővér is hirtelen meghalt. Őket Howard Carter személyi titkára, az ásatásokon és a sírkamrában is egyaránt megfordult Richard Bethell követte.

Carter a király hármas koporsójának felnyitása közben Forrás: Wikimedia Commons

Bethell halála után rövid időn belül az édesapja is elhunyt,

majd pedig Jafleur professzort érte a hirtelen halál, aki a fáraó sírkamrájában talált tárgyakat vizsgálta meg elsőként.

De nemcsak ő, hanem a leletek leírásán és konzerválásán dolgozó más tudósok is meghaltak, így köztük Douglas Reed, valamint Douglas Derry professzorok. Hamarosan Lord Carnarvon özvegyét ragadta el a halál. A sorozatos halálesetek nagy nyugtalanságot váltottak ki a helyi lakosságban, felélesztve a fáraó átkával kapcsolatos ősi mendemondákat.

Az "elveszett fáraó", Tutanhamon arany koporsófedele Fotó: Polyák Attila - Origo

Az egyiptomi régészeti hatóság ezért őrt rendelt ki a sírkamra őrzésére, de alighogy az őr szolgálatba lépett, hirtelen ő is meghalt. 1923 és 1935 között összesen 26 olyan haláleset történt, ahol az elhunytak vagy voltak a sírkamrában, illetve az abból származó tárgyakkal érintkeztek, vagy pedig olyanok haltak meg, akik ezekkel a személyekkel álltak kapcsolatban.

De mi történt? A következő oldalon elmondjuk.