A leghíresebb bacilusvadász, akikről krátert neveztek el a Holdon

kolera
Dr. Robert Koch, a modern bakteorológia egyik megteremtője
Vágólapra másolva!
Száznyolcvan éve, 1843. december 11-én született Robert Koch Nobel-díjas német bakteriológus, a lépfene, a kolera és a tuberkulózis kórokozójának felfedezője.
Vágólapra másolva!

Olthatatlan utazási kedvvel rendelkezett

Heinrich Hermann Robert Koch egy bányamérnök tizenhárom gyermekének egyikeként látta meg a napvilágot a Harz-hegységben fekvő Clausthalban. Ötévesen azzal lepte meg szüleit, hogy az újságokból megtanult olvasni, az iskolában különösen matematikából és biológiából tűnt ki.

Orvosi diplomáját 1866-ban szerezte meg a göttingeni egyetemen, és professzora, Jacob Henle ültette el benne a meggyőződést, hogy a fertőző betegségeket apró parazita organizmusok okozzák.

Az olthatatlan utazási kedvvel megáldott Koch arról álmodott, hogy felfedező lesz, de gyakorlatias felesége gyorsan visszarángatta a földre. Több helyen is dolgozott, az 1870-es porosz-francia háborúban önkéntes sebészorvosként szolgált, majd a sziléziai Wollsteinben (ma: Wolsztyn) kezdett szerény körorvosi praxist.

Dr. Robert Koch, a modern bakteorológia egyik megteremtője Forrás: Wkimedia Commons / Wilhelm Fechner

Huszonnyolcadik születésnapjára mikroszkópot kapott ajándékba feleségétől és ez felkeltette benne a bacilusvadászat szenvedélyét.

Amikor a környéken lépfene tört ki, a kollégáitól való kapcsolattól és a szakirodalomtól elvágott Koch kezdetleges eszközeivel is el tudta különíteni a kórokozót, amelyet egérre oltott át, s végül a megbetegített állatok véréből ismét izolálta. Azt is kimutatta, hogy a bacilus a talajban évtizedekig életképesnek bizonyuló spórává alakul át, ezzel megmagyarázta a kór rejtélyes kitöréseit.

Legalább ilyen fontos volt, hogy megoldotta a bacilus tiszta tenyésztését (ezt addig folyadékban végezték, s igen nehéz volt az egyes bacilusok elkülönítése).

Koch egy véletlenül az asztalán felejtett főtt burgonyán másnap színes foltokat vett észre, amelyek megvizsgálva életképes baktérium-színtenyészeteknek bizonyultak.

Pályafutásának csúcsát a tüdőbajt okozó baktérium felfedezése jelentette

Jutalma egy berlini kutatói állás lett. Itt vezette be a baktériumok festését az újonnan felfedezett anilinfestékkel (a festetlen baktérium félig átlátszó és nehezen tanulmányozható), a baktériumok tenyésztésére szolgáló Petri-csészét és a szilárd táptalajt, amelyen a kórokozók kolóniái kiválóan szaporíthatók.

Lefektette a kórokozók azonosításának szabályait is: a mikroorganizmust azonosítani kell a beteg állatban, de annak hiányoznia kell az egészségesnél; kitenyésztése után képesnek kell lennie az egészséges állat megbetegítésére; végül a megbetegített állatból ugyanazt a mikroorganizmust kell kimutatni.

A német koleraexpedíció Egyiptomban. Koch jobbról a harmadik Forrás: Wikimedia Commons/KRUIF, Paul de. Mikrobenjäger. Orell Füssli, Zürich

Koch pályafutásának csúcsát a tüdőbajt okozó baktérium felfedezése jelentette 1882-ben - akkoriban minden hét halálesetből egyet a tuberkulózis okozott. Koch 1890-ben azt is bejelentette, hogy ráakadt a gyilkos kór gyógyszerére, de ezúttal csalatkoznia kellett, a tuberkulin nem bizonyult hatásosnak. 1883-ban Ázsiában és Afrikában tanulmányozta a bubópestist, az álomkórt és a kolerát.

Sikeresen elkülönítette a kolera-vibriót, kimutatta, hogy a bubópestist a patkányok bolhái, az álomkórt pedig a cecelégy terjeszti, s azt javasolta, hogy ne a baktérium, hanem annak hordozói ellen harcoljanak.

Ő fogalmazta meg a kolerajárványok elleni küzdelem valamennyi nagyhatalom által átvett szabályait, amelyek ma is érvényesek. Élete végén nagy vitákat váltott ki azzal a - mára bebizonyosodott - elméletével, hogy az állati és emberi tüdővész kórokozója nem azonos.

A világ egyik legünnepeltebb tudósa

Koch a világ egyik legünnepeltebb tudósa lett, záporoztak rá a rangok és a kitüntetések, az orvosi Nobel-díjat 1905-ben kapta meg a tuberkulózis baktériumának felfedezéséért. A berlini egyetem professzora, a később róla elnevezett intézet vezetője lett, számtalan díszdoktorátusa mellé

a császár személyesen nyújtotta át neki a legmagasabb német kitüntetést, ő mégis szívesebben töltötte idejét szeretett laboratóriumában, kémcsövei és mikroszkópjai között, mint a fényes fogadásokon.

A tuberkulózis kórokozója Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Bakteriológusok generációja nőtt fel a kezei alatt, köztük Emil von Behring és Paul Ehrlich, akik mindketten megkapták a Nobel-díjat.

A legeredményesebb bacilusvadász 1910. május 27-én halt meg Baden-Badenben.

A Heidelbergi és a Bolognai Egyetem díszdoktorává választotta, díszpolgára volt Berlinnek, Wollsteinnek és Clausthalnak és számos tudományos társulat tagjává fogadták. Halála után róla nevezték el az általa igazgatott intézetet, a Robert Koch-díjat, a Koch-krátert a Hold sötét oldalán, valamint számos német iskolát és utcát.

(MTVA Sajtóarchívum)