Csendben kihalhat a Föld legritkább emlőse

kaliforniai disznódelfin
A kaliforniai disznódelfin leggyakrabban a Colorado folyó torkolata környékén fordul elő
Vágólapra másolva!
A kihalás egyre inkább valós fenyegetéssé válik, amellyel számtalan élőlénynek kell szembenéznie az állatvilágban. Úgy tűnik, hogy a mexikói Kaliforniai-öbölben mindössze tíz kaliforniai disznódelfin maradt a becslések szerint. A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) hetven éves fennállása óta most először adott ki riasztást az állat kihalásának kockázata miatt, amivel megmentené a világ legkisebb és legveszélyeztetettebb tengeri emlősét.
Vágólapra másolva!

Az állat fennmaradását több tényező veszélyezteti

A kaliforniai disznódelfin (Phocoenasinus) valószínűleg a legkisebb cetfaj. Az 1,2-1,5 méter hosszú felnőttek tömege mindössze 30–55 kilogramm. Az állat kizárólag a Kaliforniai-öböl legészakibb csücskében él, Nyugat-Mexikóban, így ez a legkisebb elterjedési területű cetfaj.

–- mondta Dr. Lindsay Porter, az IWC tudományos bizottságának alelnöke a The Guardiannek, amit az IFL Science online tudományos portál idéz.

A kaliforniai disznódelfin leggyakrabban a Colorado folyó torkolata környékén fordul elő Forrás: Tom Jefferson/St Andrews University/PA

Hozzátette: már csak mintegy tíz kaliforniai disznódelfin maradt a világon, ami félelmetes szám a 2017-es körülbelül harminchoz képest.

Az állat fennmaradását több tényező veszélyezteti: ilyenek a vadászat, a halászat, a halászhálóba gabalyodás, a szennyezés és az élőhelyének a tönkretétele.

A populáció csökkenésének legfőbb oka, hogy a halászok kopoltyúhálót használnak az élőhelyük közelében. Ezt a speciális lapos hálót az úgynevezett totoaba halak illegális halászatához használják, amelyeket

a hagyományos kínai orvoslás jövedelmező feketepiacán értékesítenek.

Az IWC szerint a közel harminc éve ismételt figyelmeztetések ellenére a kaliforniai disznódelfin a kihalás szélére sodródott a kopoltyúhálók miatt.

Tenyésztési programot indítanának

Az állatokat egyre kétségbeesettebben szeretnék megmenteni a kihalástól. Az ehhez kapcsolódó erőfeszítések közé tartozik, hogy a kormány összefogott Leonardo DiCaprio alapítványával, hogy vállalják az ökoszisztéma megőrzését. A szakemberek

a haditengerészet által kiképzett delfineket vetnek be a felkutatásukra, miközben különféle kísérleteket tesznek arra vonatkozóan, hogy a kaliforniai disznódelfineket összegyűjtsék és egy különlegesen védett tengeri menedékhelyre szállítsák őket. Itt egy tenyésztési programot indítanának.

Egy mexikói tengerészgyalogos halászati ??tisztviselőkkel együtt márciusban elkoboztak egy illegális hálót Kaliforniában Forrás: G Arias/AFP/Getty

Bár nagyon is reális az esélye annak, hogy ez a legkisebb tengeri emlős még a mi életünkben kihaljon, a mexikói haditengerészet által életbe léptetett tervek alapján megpróbáltak egy zéró toleranciájú területet (ZTA) létrehozni: ehhez 193 betontömböt használnának, hogy megakadályozzák a kopoltyúhálós halászatot. Az intézkedés elméletileg kilencven százalékkal csökkentette ezt a típusú halászatot a területen belül.

További pozitív hír, hogy a tudósok 2023 májusában ugyanannyi kaliforniai disznódelfint figyeltek meg, mint 2021-ben és 2019-ben a mexikói San Felipe közelében.

Az összes állat – köztük egy új borjú – táplálkozott és egészségesnek látszott.

Az IWC közben a kopoltyúhálós halászat száz százalékos betiltását és biztonságos, fenntartható alternatívákat követel, hogy megvédje a halászok megélhetését, és hogy a fajnak legyen reménye a populációjuk helyreállítására.