Az utolsó áldozatok még mindig láthatók a Tyrannosaurus gyomrában

Tyrannosaurus
A Gorgosaurus juvenile jól kivehető prédái a gyomorban
Vágólapra másolva!
Egy körülbelül 75 millió évvel ezelőtt megkövesedett dinoszaurusz gyomrában jól megőrződött az utolsó étkezése, ami meglepő részleteket árul el a táplálkozásáról. A Calgary Egyetem kutatói kis, madárszerű dinoszauruszok hátsó lábait találták a fiatal Gorgosaurus libratus (a Tyrannosaurus egyik fajtája) gyomrában.
Vágólapra másolva!

A Tyrannosaurusok – amelyek közé a Gorgosaurus és a híresebb Tyrannosaurus Rex is tartozik – koruk legfélelmetesebb ragadozói közé tartoztak. A bizonyítékok pedig arra utalnak, hogy az idősebb állatok jellemzően nagy növényevőket ettek.

A Science Advances című folyóiratban közzétett kutatás szerint a legújabb felfedezés azonban arra utal, hogy a fajok étrendje a növekedésük során megváltozott.

– mondta Darla Zelenitsky, a tanulmány társszerzője a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Egy fiatal Gorgosaurus egy Citipes zsákmány méretéhez képest Forrás: Julius Csotonyi/ Royal Tyrrell Museum)

A lény több mint 320 kilogrammot nyomott, ami egy felnőtt állat tömegének csupán tíz százaléka, ezért a szakemberek azt feltételezik, hogy viszonylag fiatalon, valamikor öt és hét éves kora között halt meg.

A fosszíliát először 2009-ben találták meg a kanadai Dinosaur Provincial Parkban és a kutatók most fedezték fel a lábujjcsontokat a dinoszaurusz gyomrában.

Megállapították, hogy ezek a Citipes, kis pulyka méretű dinoszauruszok maradványai.

– mesélte François Therrien, a tanulmány társszerzője. – És lám, a gyomra két, egy évnél fiatalabb bébidinoszaurusz teljes hátsó lábát rejtette.

Úgy tűnt, hogy két különböző időben elfogyasztott lábszárról van szó, amit az emésztés különböző szintjei határoztak meg. A dinoszaurusz valószínűleg azért ette meg először a hátsó lábakat, mert ezek lehettek az áldozat leghúsosabb testrészei.

– mutatott rá Zelenitsky. – Ebből tudjuk, hogy ez a változás a táplálkozási viselkedéssel is összefüggésben állhatott.

A Gorgosaurus juvenile jól kivehető prédái a gyomorban Forrás: Darla Zelenitsky

Hozzátette: úgy tűnik, hogy a Citipes-hez hasonló – a méretüknek csak töredékét kitevő – zsákmányra vadászó „tinédzserekből"

felnőttként olyan, hatalmas dinoszauruszokra is vadásztak, amelyek ugyanakkorák vagy akár nagyobbak voltak, mint saját maguk.

A felfedezés azt mutatja, hogy a keskeny koponyájú és pengeszerű fogakkal rendelkező fiatal Tyrannoszauruszok alkalmasabbak voltak a kisebb zsákmányok elfogyasztására, míg a felnőttek nagy koponyájuk és erős fogaik miatt sokkal nagyobb zsákmányt is meg tudtak enni.