Jézus bölcsőjének misztikus titkai: a betlehemi jászol hazatért

jászol
A díszes üvegezett ezüst ereklyetartó, a betlehemi jászol darabjával, a Santa Maria Maggiore bazilikában
Vágólapra másolva!
Karácsony ünnepnapján Jézus megszületéséről emlékezik meg a keresztény világ. Jézus a keresztény hagyomány és a 382. évi római, illetve a 414-es karthágói zsinaton kanonizált evangéliumok szerint is a galileai Betlehemben látta meg a napvilágot, abban a város határában fekvő sziklaüregben, amelyet istállóként használtak a környékbeli pásztorok. Az újszülött Jézus bölcsőjéül az az állatok etetéséhez használt jászol szolgált, amelynek maradványait Flavia Iulia Helena császárné, Constantinus anyja a 326-ban Szentföldön tett látogatása során talált meg, és vitt magával az örök városba.
Vágólapra másolva!

Lukács evangéliuma több támpontot is tartalmaz Jézus születési idejére

A négy evangélistának, Máténak, Márknak, Lukácsnak és Jánosnak a 382-es római zsinaton elkezdett és a 414-es karthágói szinódussal befejezett kanonizáció eredményeként egyedül hitelesnek elfogadott szentírása részletesen tartalmazza a Megváltó tanításait, de az evangéliumok Jézus gyermek, illetve fiatalkoráról csak nagyon szűkszavúan emlékeznek meg. Amiben mind a négy evangélium és a korabeli források is egybehangzóan megegyeznek, az Jézus születési helye: a galileai Betlehem.

Jézus a kanonizált evangéliumok, és más korabeli források szerint is Betlehemben született Forrás: Wikimedia Commons

Az Újszövetség harmadik könyve, Lukács evangéliuma ekként ír Jézus megszületéséről: „Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.

Jézus egy Betlehem melletti, istállóként használt barlangban született meg Forrás: Twitter.com

Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket." (Lukács III., Lk.2.2 – Lk. 2-12,) A négy evangélista közül Lukács írt erről a legrészletesebben, támpontot adva Jézus születési idejének pontosabb behatárolásához is. Lukács szerint Jézust Tiberius császár uralkodásának 15-ik évében, harmincéves korában keresztelte meg Szent János. A Megváltó megszületésének időpontját a szkíta származású és Rómában élő ókeresztény szerzetes-író, Dionysius Exiguus (i. u. 475–544) számította ki először a 6. század elején ugyancsak a Lukács-evangélium alapján.

Modern számítógépes rekonstrukció alapján készített Jézus ábrázolás. Egyes kutatók ezt tartják a valósághoz legközelebb álló Jézus képnek Forrás: Getty Images

Dionysius azonban még Lukács leírásához képest is elszámolta magát, mivel Tiberius 15-ik uralkodási éve Kr. u. 28-29-re esik, e szerint tehát a Megváltó a Kr. e. első század utolsó éveiben, i. e. 2-ben vagy i. e. 1-ben születhetett. Jézus születési ideje szempontjából további fontos adat Lukács evangéliumában a népszámlálásra való utalás is. A történeti forrásokból ismert, hogy Augustus összesen három népszámlálást rendelt el az uralkodása idején.

Augustus, a Római Birodalom első császára három népszámlálást rendelt el az uralkodása idején Forrás: Wikimedia Commons

Az elsőt még i. e. 27-ben, amikor a szenátus örökös konzullá és princepsszé választotta, valamint felruházta az Augustus (felséges) névvel, majd i. e. 7-ben, utoljára pedig a halála évében, i. u. 14-ben. E három dátumból tehát i. e. 7. lehet legnagyobb valószínűséggel az az időpont, amikor a császári rendeletnek eleget téve József Máriával együtt Betlehembe ment.

Kitör a katakombák világáből Krisztus győzedelmes egyháza

Lukács mellett Máté is megemlíti azt a jászlat, amelybe Mária bepólyálva belefektette az újszülött Jézust. A betlehemi jászol hagyománya így tehát a két evangélistától származtatható. A kereszténység első három évszázadát, a „katakombák korát" a római főhatalom által időszakosan elrendelt és változó intenzitású üldözések jellemezték. Krisztus tanai és a kereszténység már az 1. században, a Julius-Claudius dinasztia császárai alatt elterjedt a Római Birodalom keleti felén, sőt Claudius uralkodása idején (Kr.u. 37 és Kr.u. 54. között) megjelent Rómában is, ahol létrejött az első helyi keresztény közösség Szent Péter apostol püspöksége alatt.

Jézus Krisztus átadja Péter apostolnak a Mennyi Királyság kulcsait Forrás: Wikimedia Commons/ Micehalngelo

Róma általában türelmes politikát folytatott az impérium idegen vallásaival szemben, de a kereszténységben már az első század derekától - annak szervezettsége, valamint a császárok istenként történt elismerésének megtagadása miatt -, veszedelmes politikai ellenfelet látott, és ez teremtette meg a keresztényüldözések politikai alapjait. A szervezett üldözések az első században Néró és Domitianus, a 2. század végén Commodus, a 3. század derekán pedig Traianus Decius uralkodása idején teljesedtek ki, végül pedig a 4. század első éveiben Diocletianus uralma alatt érték el a csúcspontjukat.

Keresztények kivégzése a Circus Maximus-ban, Néró uralkodása idején Forrás: Wikimedia Commons

Az üldözés hosszú ideje alatt a katakombákba visszaszorult ősegyházat azonban nem törték meg a több hullámban kibontakozó véres megtorlások, ami a 4. század elejére a Római Birodalom legnépesebb vallási közösségévé nőtte ki magát, megőrizve Krisztus tanításait és a Megváltó életéhez kapcsolódó hagyományokat is. Constantinus és Licinius császárok 313. évi mediolanumi (milánói) edictuma véget vetve az üldöztetések évszázadainak türelmet hirdetett a kereszténységgel szemben, megteremtve ezzel a keresztény egyház néhány évtizeddel későbbi államvallássá válásának jogi alapját is.

I. (Nagy) Constantinus Forrás: Cervelliln Fuga

A 325-ben Constantinus császár által összehívott niceai zsinat tisztázta Jézus isteni lényegének kérdését, és e hittétel elfogadásával sikerült megvalósítani a keresztény egyház teológiai egységét. A krisztusi tanok hamarosan a császári házon belül is követőkre találtak. Noha maga a türelmet hirdető és az első egetemes zsinaton elnöklő császár, I. (Nagy) Constantinus élete végéig áldozott Róma isteneinek, és csak a halálos ágyán vette fel a keresztény szentségeket, ám anyja, Flavia Iulia Helena császárné már a 4. század első éveiben Krisztus hitére tért át.