Kezdődik az országos énekesmadár-etetési szezon

énekesmadár
Téli madáretető
Vágólapra másolva!
Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Magyarországon több mint 130 éves múltra tekint vissza a madáretetési mozgalom

A dokumentum emlékeztet: Magyarországon 1890-től számítható a lakosság madáretetési mozgalmának indulása. Az MME arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat a közvélekedéssel ellentétben nem azért etetjük, hogy életben maradjanak, erre emberi segítség nélkül is képesek. A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál.

Etetni csak az énekesmadarakat szabad Forrás: Horváth Éva/Duna-Dráva Nemzeti Park

Ugyanakkor az MME felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.

Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak téli eleségként adható napraforgó, alma (gallycsonkokra szúrva, földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal) és állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó).

Madéretető széncinkékkel Forrás: MTI

Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet, valamint ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet - hangsúlyozzák a közleményben.

Csak énekesmadarakat etessünk, a vízimadarak etetése az állatok pusztulását okozhatja

Mint írják, az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A közleményben kiemelik, hogy a harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások, rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.

Téli madáretető Forrás: 123rf.com

A vízimadarak életmódja alapvetően tér el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól,

ezért számukra az etetés életveszélyes kockázatot jelent,

mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés az emberre is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent kockázatot.

A vízimadarakat az állatok érdekében tilos etetni télen Forrás: MTI/Varga György

Az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegítheti a madarakat, ezek egyik formája, az "angyalszárny-betegség" teljes röpképtelenséget is okozhat a fiatal madaraknál - írják a közleményben.
A témáról bővebb információk itt érhetők el.