Rejtélyes, 50 éve nem látott halat fogtak ki a Dunából

Farkas Csaba egy 80 centiméteres, 6-7 kiló körüli dunai galócát fogott pergetve.
Farkas Csaba egy 80 centiméteres, 6-7 kiló körüli dunai galócát fogott pergetve.
Vágólapra másolva!
Nem túlzás állítani, hogy fantasztikus, talán az év eddigi legfigyelemreméltóbb horgászsikere történt, amikor a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán Farkas Csaba egy 80 centiméteres, 6-7 kiló körüli dunai galócát fogott pergetve.
Vágólapra másolva!
Farkas Csaba dunai galócát (Hucho hucho) fogott Forrás: Farkas Csaba

A fokozottan védett, százezer forint természetvédelmi értékű dunai galóca (Hucho hucho) hal előkerüléséről a Pecaverzum is beszámolt. A galóca felbukkanása a Duna azon szakaszán szenzációs adatnak számít. Ezt erősítik meg a MHTT honlapján most megjelentek is.

A súlyát 6–7 kg körül saccolták, és azért nem mérték le, hogy mielőbb épségben visszaengedhessék. Érdekességként még arról is beszámolt a szerencsés horgász, hogy a köztudottan áramláskedvelő galóca nem a sodrásból került elő, hanem a szélvízben, csupán egy méterre a parttól, és akkor vágott rá a kishalat utánzó műcsalira, amikor azt egy bokor töve mellett húzta el.

Farkas Csaba egy 80 centiméteres, 6-7 kiló körüli dunai galócát fogott pergetve. Forrás: Farkas Csaba

A galóca ritkaság vizeinkben. Kisebb állományai élnek a Duna és a Tisza hazai felső szakaszán, továbbá a Dráva és Mura egymással szomszédos részein, de alkalmanként egy-egy a Sajóból és a Körösből is előkerült az utóbbi években - írja honlapján a Magyar Haltani Társaság. A Komárom–Esztergom vármegyei adat azonban azért különösen értékes, mert az utóbbi 50 évből a hazai Dunának főként csak a győri és a Győr fölötti szakaszáról (Ásványráró, Dunaremete, Dunasziget, Dunakiliti) van bizonyított előfordulása a fajnak, ez alatt csak egyszer került elő egy fiatal példánya, Tátról, 2016-ban. Legnagyobb folyónkban tehát a galócának ez a legalsó észlelési helye.