11 döbbenetes tény az időről és az idő érzékeléséről
Illusztráció
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A Doctor Who 60. évfordulója alkalmából érdemes elgondolkodni az idővel és az idő múlásával kapcsolatos nagy kérdésekről, mint amilyen például az időutazás, vagy hogy milyen időbeli következményei lehetnek annak, ha valaki átlépi egy fekete lyuk eseményhorizontját, továbbá azon is, hogyan formálták az órák az emberi civilizáció történetét. Az idő érzékelése szempontjából beszélhetünk pszichológiai időről, pontos időről és időmúlásról, bár hogy valójában mi is az idő, az emberi gondolkodás történetének máig egyik legizgalmasabb kérdése.
Idén 60 éves az időutazással foglalkozó brit sci-fi széria, a Doctor Who (magyarul: Ki vagy, doki?), ezzel az egyik legrégebben futó tévésorozat a világon. Ennek apropóján cikkünkben tizenegy különleges ténnyel szemléltetjük az idő fizikájának, pszichológiájának továbbá történetének néhány érdekességét a BBC Future archívumának segítségével.
Az idő pszichológiája, vagyis hogyan érzékeljük az időt?
A nyelv is befolyásolhatja az idő érzékeléséhez fűződő szubjektív benyomásokat, a pszichológiai időt. Ha az időre úgy gondolunk mint egy vonalra, az első kérdés, hogy ez milyen irányba folyik, vízszintesen, vagy függőlegesen terjed-e a gondolatainkban. Az idő érzékelését nagyban befolyásolja az általunk használt nyelv. Például az angolul beszélők úgy írják le az időt, mint ami előttünk vagy mögöttük van, továbbá egy olyan vízszintes vonalként, amelyen az idő balról jobbra halad.
A mandarin nyelvet - Kína legelterjedtebb nyelvjárását - beszélők ezzel szemben az időt függőleges vonalként képzelik el, ahol a lent a jövőt, a fent pedig a múltat jelenti. A görögök hajlamosak az időt háromdimenziós entitásnak tekinteni, amely "nagy" vagy "sok", nem pedig "hosszú". Pormpurawwban, egy elzárt őslakos ausztrál közösségben az idő viszont az égtájaknak megfelelően kelet és nyugat szerint van elrendezve. A nyelv, amellyel leírjuk az idő múlását, tehát különleges képzeteket kelthet a gondolkodásunkban az idő folyásáról.
Az idő iránya az ősrobbanástól az univerzum haláláig
Ahogy az univerzum öregszik – akárcsak az ember-, úgy az idő múlása is megváltozik. Az "idő nyila" amely a múltból a jövő felé mutat, a kozmológusok szerint az ősrobbanásból ered. A „csecsemő" univerzumról azt gondolják, hogy még nagyon alacsony volt az entrópia szintje, ezért az ősrobbanás utáni pillanatokban a rendezetlenség és a véletlenszerűség uralta az újszülött világegyetemet.
Azóta azonban az entrópia folyamatosan növekszik, és ez a változás adja meg az idő nyilának irányultságát is. Senki sem tudja, hogy meddig fog létezni a világegyetem és mikor lesz vége. Az egyik elmélet szerint amikor az entrópia eléri a maximumot az univerzum "hőhalált" fog halni, és ekkor az idő nyila is elveszíti az irányát.
Semmilyen tudatos tapasztalat nem szerezhető az idő múlása nélkül
Számolunk, tehát vagyunk. Az idő ketyegése életünk láthatatlan része, ha úgy tetszik létezésünk „szívverése", ami tudatunk minden pillanatára kihat.
Az idő és az ego kéz a kézben járnak együtt;
még egy teljesen sötét barlangban rekedt embert is belső óránk cirkadián ritmusa irányítja. Holly Andersen, a Simon Fraser Egyetem (British Columbia, Burnaby) tudományfilzófusa arra figyelmeztet, hogy az időérzékünk elvesztése rendkívül súlyos hatással lehet a pszichénkre.
Úgy véli, hogy semmilyen tudatos tapasztalatot nem lehet megszerezni idő és az idő múlása nélkül. Az ember személyes identitásának kialakulása ugyanis az idő múlásának, vagyis a tapasztalatok, emlékek egymásra épülésének az egyenes következménye. Ezekből az idő múlásával gyarapodó emlékekből áll össze végső soron egy-egy ember egyénisége is.
A pontos idő csupán emberi illúzió
A megfigyeléseket és kísérleteket végző tudósok nagyon keményen dolgoznak az idő minél pontosabb meghatározásán, egyre finomabb technológiával mérik a percek, másodpercek és órák múlását. Bár az atomórák hihetetlenül pontosak, ám de mégsem tökéletesek. Valójában nincs is olyan óra a Földön, ami teljesen "helyesen" mutatná az időt.
Az idő meghatározásának folyamata – jelenleg – sok-sok olyan órán alapul, amelyek mindegyike méri az aktuális időt szerte a világon. Az erre szakosodott nemzeti laboratóriumok mindegyike elküldi időmérését a párizsi Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Irodának, amely aztán ezekből egy súlyozott átlagot hoz létre. Az idő így tehát végső soron emberi konstrukció.
Időérzékelés és mentális valóság
Több tényező is kulcsfontosságú lehet az idő észlelésének felépítésében; ilyen a memória, a koncentráció, az érzelmek és az a szubjektív érzésünk, hogy az idő valamilyen módon a térben helyezkedik el. Időérzékelésünk tehát a mentális valóságunkban gyökerezik.
Velünk él együtt a múlt és a jövő is
A következő évszázad gyakran nagyon távolinak tűnhet a képzeletünkben, ahol feltételezett, de még meg nem született generációk élnek. Jelenleg olyan emberek milliói élnek azonban a Földön, akik ott lesznek a jövőben, amikor 2099 szilveszterének éjszakáján fellobbannak a tűzijátékok az új évszázad köszöntésére.
Egy 2023-ban megszületett gyermek akkor fog a 70-es éveiben járni, ezért majd ott lehet ebben a most még oly távolinak látszó jövőben. Sokkal jobban össze vagyunk kötve tehát egymással hosszabb időtávokon, mint sem gondolnánk. Családi kötelékeink révén mindannyiunk számára képletesen csak egy ugrásnyira lehetünk akár a múlt és akár a jövő évszázadaitól.
Gyorsan vagy lassan telik-e az idő?
Egy életveszélyes helyzetben, amikor például vészfékezünk az autóval, noha ez csak pillanatok műve, mégis úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Vészhelyzetben az idő szinte megtorpanásig lelassul, mert ilyen helyzetekben a stressz arra késztetheti az agyat, hogy felgyorsítsa a belső feldolgozást – hogy segítsen kezelni egy élet-halál helyzetet. Az olyan agyi rendellenességek, mint az epilepszia vagy a szélütés, szintén az elme időbeli trükkjeit idézhetik elő – felgyorsíthatják vagy megállíthatják az agyat az idő érzékelésében.
Vannak - például a sportolók-, akik arra is edzhetik az agyukat, hogy igény szerint időeltolódást hozzanak létre; ilyen a szörfös, aki a tökéletes pillanatban elkap egy hullámot, de ilyen lehet egy-egy kiélezett helyzetre koncentráló megállíthatatlan futballista is. Gyakran tűnhet úgy, hogy az idő törékeny illúzió csupán, mert egyetlen pillanat alatt egy másik megváltozott valóságban találhatjuk magunkat.
Amikor felborították az idő rendjét
Az órák nyári időszámításra való átállítását – a magasabb szélességi fokokon a hosszú nappali órák maximális kihasználása érdekében –, sokan nem támogatják. Egy brit építőmester, William Willett nélkül a világ negyede – beleértve az Egyesült Államokat is – talán soha sem fogadta volna el a nyári időszámítást. Miután az első világháború éveiben Willettnek sikerült meggyőznie a politikai vezetőket a nyári időszámítás előnyeiről, a világon elsőként Nagy-Britannia alkalmazta az óraátállítást.
A lépést a krónikus háborús szénhiány motiválta,
mert a hosszabb nappali órák azt jelentették, hogy kevesebb szénnel termelt áramra volt szükség. Annyira bevált ez az intézkedés, hogy a második világháborúban Nagy-Britannia még egy lépéssel tovább ment, és ideiglenesen a dupla nyári időszámítást alkalmazta teljes két órával előrébb járva a GMT -hez képest, hogy takarékoskodjon az ipari költségeken.
Időutazás - előre és visszafelé haladó idő
Gyakran használjuk egy adott pillanatra azt a kifejezést, hogy most, pedig valójában nincs is abszolút értelemben vett jelen. Vegyük azt a példát, hogy az asztal túloldalán egy másik személyre nézünk. Amikor beszélni kezd, az ajkak mozgását előbb észleljük mint a hangot, mert a fény sokkal gyorsabban terjed mint a hang, de az agyunk ezeket szinkronizálja, ezért ezt egyidejűnek érzékeljük. Ha viszont mindezt összevetjük a fizika törvényeivel, akkor ez az egyidejűség csupán egy olyan illúzió, amit az agyunk hoz létre, mert a kép és a hang valóságos észlelése egymástól eltérő időben, nem pedig egyszerre történik.
És még csak nem is ez a legfurcsább dolog az idővel kapcsolatban. A fizika törvényei azt sugallják,
hogy az idő nem csak előre, hanem visszafelé is haladhat.
Ezt a lehetőséget Albert Einstein híres általános relativitáselméletének az egyenletei sem zárják ki, és ezen alapul az időutazás elméleti lehetősége is. Egy osztrák matematikus, Kurt Gödel fedezte fel még 1949-ben, hogy Einstein mezőegyenleteinek egyik megoldása lehetővé teszi az időutazást. A térhez hasonlóan ugyanis az idő is képes meggörbülni, vagyis visszatérni önmagába.
Kip Thorne Nobel-díjas elméleti fizikus és kollégái az 1988-ban publikált tanulmányukban már egyenesen azt állították, hogy az időutazás nemcsak hogy lehetséges, hanem bizonyos feltételek mellett rendkívül valószínű is. Persze, hogy technikailag hogyan lenne ez megvalósítható, az még a távoli jövő kérdése.
Van, ahol már az évezred közepén járunk
A Hold gravitációja által okozott árapályjelenség, pontosabban a napi periódusú dagályhullám miatt fokozatosan lassul a Föld tengely körüli forgása, lassan de biztosan megnövelve a napi időt. Noha ez számunkra egyelőre még nem érzékelhető, de a távoli jövőben már bizonyosan nem 24 órából fog állni egy nap. Bolygónk forgásának fokozatos fékeződése az 1600-as évek vége óta évszázadonként körülbelül 1,09 ezredmásodperccel növelte meg egy átlagos földi nap idejét.
Más becslések a régmúlt fogyatkozási megfigyelései alapján ezt az időnövekedést valamivel magasabbra, 1,78 ms/századra teszik. Noha ezek egyike sem hangzik túl soknak, de a földtörténeti időskálával mért jövőben már tekintélyessé hízhat ez a időtöbblet. Számunkra evidens, hogy 2023-at írunk, de nem minden kultúrkörben van ez így. Az iszlám világ időszámítása szerint jelenleg 1445-ben járunk,
ezzel szemben a nepáli naptárban már az évszázad vége felé közeledünk,
ugyanis a Bikram Sambat naptár a 2080-ik évet mutatja. Thaiföldön jóval előrébb, az évezred derekán járunk, ugyanis az ottani tradicionális időszámítás szerint 2566-ot írunk.
Ahol az idő véget ér
Még érdekesebb eljátszani azzal a gondolattal, hogy mi történne az idő múlásával, ha átlépnénk egy fekete lyuk eseményhorizontján. A fekete lyuk a téridő egy olyan tartománya, ahol egy bizonyos határon, az úgynevezett eseményhorizonton túl már csak a gravitációs szingularitás érvényesül.
A gravitációs mezőt leíró általános modellel szemben a gravitációs szingularitásban bármelyik koordináta-rendszertől független végtelen mennyiségek jelennek meg; végtelenné válik a tömeg, és bezáródik a téridő. Az önmagába záródó téridő egyik értelmezése szerint a szingularitásban az idő is önmagába tér vissza, vagyis – hipotetikusan – egy fekete lyuk közepében ülve megszűnne számunkra az idő.